Hirdetés

Elon Musk olcsó Teslát dob a piacra

Garai Kitti portré Garai Kitti

A Tesla egy 25 ezer eurós (közel 9 és félmillió forint) autó gyártását tervezi a Berlin melletti gyárában – közölte hétfőn egy ügyet ismerő forrás. Állítólag ez egy régóta várt fejlemény az elektromos járműgyártó számára, amely azt a célt tűzte ki maga elé, hogy autói tömegesen elterjednek a jövőben. 

A neve elhallgatását kérő forrás azt nem közölte, hogy mikor kezdődhet meg az „olcsó” Tesla gyártása, a vállalat pedig nem kívánt nyilatkozni az ügyben – írja a New York Post.

A fogyasztói felmérések szerint az elektromos autók borsos ára egyike azon tényezőknek, ami hátráltatja a technológia elterjedését Európában és az Egyesült Államokban is. A JATO Dynamics autókutató cég szerint 2023 első felében egy elektromos autó átlagos kiskereskedelmi ára Európában több mint 65 ezer euró (több mint 24 millió forint) volt, míg Kínában alig több mint 31 ezer euró (11 millió forint).

Az információk szerint Elon Musk már régóta tervezte, hogy megfizethetőbb elektromos autót is gyárt, de 2022-ben azt mondta, hogy még nem sikerült elsajátítani a technológiát és félretette a tervet. Ennek ellenére szeptemberben néhány forrás azt állította, hogy az autógyártó közeledik egy olyan innovációhoz, amely áttörést jelentene és felgyorsítani a gyártást, miközben csökkentené a költségeket. A tömegpiacra való terjeszkedés rendkívül fontos a Tesla számára, ugyanis az a célja a vállalatnak, hogy 2030-ra 20 millió darabra növelje az eladásokat, hogy megkülönböztesse magát versenytársaktól. 

Musk pénteken meglátogatta a grünheidei üzemet, és megköszönte a dolgozók kemény munkáját - derült ki egy videóból, amelyet Musk X nevű közösségi médiaplatformján tett közzé. "Ugyanezen a találkozón tájékoztatta a személyzetet a 25 000 eurós jármű ottani gyártásának terveiről” - mondta a forrás.

A német üzemben jelenleg a Model Y, Európa legkelendőbb elektromos autója készül.

Az autógyártó azt tervezi, hogy megduplázza a német üzem kapacitását évi 1 millió járműre, de március óta nem adott tájékoztatást arról, hogy hány autót gyárt ott, mivel akkor azt mondta, hogy egy hét alatt 5000 járművet gyártott – ami körülbelül évi 250 ezer autónak felel meg. 

A helyi hatóságok októberben közölték, hogy további információkat kértek az autógyártótól arról, hogy bővítési tervei során hogyan tartaná be a természetvédelmi törvényeket, és ezután döntenek majd a jóváhagyásról, de nem adtak meg időkeretet.

A Tesla pénteken arról is tájékoztatta a dolgozókat, hogy novembertől minden alkalmazott 4 százalékos béremelést kap, a termelésben dolgozók pedig 2024 februárjától évi 2500 eurót (közel 950 ezer forint) kapnak, ami 1-1,5 év alatt 18 százalékos béremelésnek felel meg.

A német IG Metall szakszervezet 2022-ben azt mondta, hogy a Tesla bérek mintegy 20%-kal alacsonyabbak a más autógyártóknál kötött kollektív szerződések alapján kínáltaknál.

Korábban egyébként arról is írtunk, hogy döbbenetes számok rontják a Tesla bizniszét, ugyanis egy statisztikából kiderült, hogy meredeken megnőtt az önvezető rendszerre visszavezethető balesetek száma az elmúlt időszakban. Az Egyesült Államokban már 736 karambolnál és 17 halálos áldozatnál tartottak a nyáron.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés