Elon Musk egy gálavacsorán találkozott Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel, és egyből beindultak a találgatások, ami nem csoda, hiszen a milliárdos üzletember azt mondta Meloniról, hogy "belül még szebb, mint kívülről."
A Politico azt követően kérdezte meg Elon Musktól, hogy "romantikus kapcsolatot” ápol-e Giorgia Melonival, hogy a Tesla alapítója New Yorkban kijelentette az olasz miniszterelnökről, miszerint "belül még szebb, mint kívülről”. Az tovább gerjesztette a pletykát, hogy Meloni is bókolt Musknak, és egy "értékes zseniként" jellemezte - írja az atv.hu.
Elon Musk most reagált a találgatásokra és azt mondta, nem kell messzemenő következtetéseket levonni az üzenetváltásból és a new yorki találkozóból. "Ott voltam az anyukámmal. Semmiféle romantikus kapcsolatom nincs Meloni miniszterelnökkel" - fogalmazott Musk az X-en egy kép alá, amelyen egymásra néznek Melonival egy gálavacsora alatt.
A portál felidézte, Musk hétfőn adta át az olasz miniszterelnöknek az Atlantic Council agytröszt által alapított Global Citizen Awardot, amelynek során úgy jellemezte őt, mint "olyasvalakit, aki belül még szebb, mint kívülről” és "hiteles, őszinte és figyelmes”. Az olasz kormányfő válaszában Musk „értékes zsenialitását” méltatta. Ezután szenvedélyes beszédet mondott a nyugati értékek védelmében, amelynek végén Musk - aki az édesanyja mellett ült – felállva tapsolta meg Melonit.
Az olasz kormányfő és Musk az elmúlt években többször is találkoztak, közös témáik többek között a Nyugat csökkenő születési rátája miatti aggodalmuk és a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségek iránti érdeklődésük.
A naphire.hu korábban azt is megírta, hogy Novák Katalin is részt vett az Atlantic Council kutatóintézet Global Citizen Awards-díjátadóján, ahol közös képet is készített Elon Muskkal és Giorgia Melonival.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Iszonyatos dolog épül a Közel-Keleten a háború árnyékában Újraindítják a világ legmagasabb felhőkarcolójának építését.
- Rendkívüli hír: súlyos támadás érte a Lidl-t A Lidl és a Kaufland élelmiszerdiszkontok tulajdonosa, a Schwarz-csoport folyamatos kibertámadásokat szenved el, és ezek száma egyre csak nő és nő. Ma már napi 350 ezer kibertámadás éri a vállalatot, főként Oroszországból.
- Elszabadult a pokol a háborúban: az ukrán hadsereg megpróbálta elfoglalni a kurszki atomerőművet A kurszki atomerőmű elfoglalását és aláaknázását tervezte az ukrán hadsereg - jelentette ki Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) vezetője a FÁK-tagállamok biztonsági szervei és különleges szolgálatai vezetői tanácsának 55. asztanai ülésén. Beszédét hétfőn ismertették a szolgálat honlapján.
- Elszabadult a pokol Izraelben: újabb brutális rakétatámadást indított a Hezbollah A libanoni Hezbollah milícia hétfőn rakétákkal lőtte a Haifától északra fekvő izraeli térséget.