Hirdetés

Elon Musk szerint semmiféle támogatást nem ígért Donald Trumpnak

Virág Sára portré Virág Sára

A Wall Street Journal korábban arról írt, hogy a Tesla vezérigazgatója igencsak jelentős összeggel támogatja Donald Trump kampányát. Azonban a híresztelést Musk és Trump is cáfolta. 

A Wall Street Journal tette közzé, hogy értesüléseik szerint a milliárdos havi több tízmillió dollárral támogatná Trump elnökjelölti kampányát, Musk azonban határozottan visszautasította az értesülést, bizarrnak nevezve azt. Az üzletember kedden az X-oldalán közölte: nevetséges az az állítás, hogy havi 45 millió dollárral támogatná az America PAC nevű politikai szervezetet, és azon keresztül Donald Trumpot – írja a Reuters

Az üzletember hozzátette: előfordult olyan, hogy adományozott az America PAC-nak, de sokkal kisebb mértékben, mint amit most a sajtó emleget. Musk korábban úgy nyilatkozott, nem kívánja támogatni egyik elnökjelöltet sem, ám ez a hozzállás a Trump elleni merénylet következtében megváltozhatott, mert azóta már nyilvánosan kiállt a politikus mellett. Az azonban igaz, hogy az America PAC támogatóinak listáján nem szerepel a neve. 

Csütörtökön maga Donald Trump is megszólalt, mondván, hogy a Tesla-vezér soha nem ígért neki havi 45 millió dollárnyi támogatást. Emellett hozzátette, hogy ő személyesen nem ért egyet az elektromos autók bevezetésének tervével sem.  

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés