Új dalt írt, méghozzá a válásáról.
Tóth Gabi az Instagram-oldalán jelentette be a nagy hírt, hogy kedden megjelenik az "Átkozott nyár" című dala, amit a válásáról írt. Sőt, mint a bejegyzésből kiderült, egy videóklipet is forgatott hozzá.
- írta Tóth Gabi, majd bejelentette azt is, hogy a dal jövő kedden, azaz október 24-én debütál majd a Petőfi Rádióban.
Kapcsolódó cikkek
- Mi történt a TV2 sztárjával? OKJ-s vizsgával dolgozik milliók kedvence Száraz Dénes, egykor Magyarország egyik legismertebb sorozatszínésze most úszómesterként dolgozik a Dagály Fürdőben, miután az elmúlt időszakban kevés színészi feladatot kapott.
- Észbontó pert akasztottak Miley Cyrus nyakába - lopás lenne a sztár legnagyobb slágere? Beperelték Miley Cyrust, és a vádiratban azt állítják, hogy ő és a dalszerzőtársai, Gregory Hein és Michael Pollack egy Bruno Mars kislemezről másoltak le egyes részleteket, amikor a Grammy-díjas "Flowers" című világslágerét írták.
- "A szívem szakad meg" - valami véget ért, Mikes Anna szomorú bejelentést tett Mikes Anna a közösségi oldalán jelentette be, hogy idén már nem fog szerepelni a Dancing with the Stars című műsorban.
- Sokkoló videón, ahogy a Duna elárasztja Varga Viktor házát Varga Viktor énekes sokkoló videókkal mutatta be, mit tesz otthonával az árvíz.