Már írtunk róla: ma délután a bajnoki címet és az éllovas pozíciót befolyásoló csúcsrangadót rendeznek az angol labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában, ugyanis a Szoboszlai Dominikot foglalkoztató és Liverpool a címvédő és jelenleg egypontos hátránnyal a Liverpool mögött álló Manchester Cityt fogadja. A tét óriási: a bajnokságot pillanatnyilag az Arsenal vezeti 28 meccsel és 64 ponttal, a második a Pool 27 mérkőzéssel és 63 ponttal, a harmadik a City 27 meccsel és 62 ponttal. A mai rangadó nyertese tehát azonnal az élre ugrik.
A tét óriási, mert ha a Vörösök nyernek, nemcsak megőrzik első helyüket, hanem négy pontra leszakítják közvetlen riválisukat, viszont vendégsiker esetén a Manchester City a Premier League hajrájához közeledve átveszi a vezetést a tabellán.
A felfokozott várakozást az is magyarázza, hogy mindkét csapat fantasztikus formában futballozik: a Liverpool december 14. óta lejátszott 19 tétmérkőzéséből csupán egyet veszített el és sorozatban hét győzelemnél jár, míg a Bajnokok Ligájában is címvédő ellenfele december 6. óta húsz találkozón nem kapott ki.
Bár mindkét gárda nagy menetelésben van, valamelyest a Manchester City várhatja pihentebben a rangadót, mivel legutóbb szerdán lépett pályára, amikor hazai pályán a dán Köbenhavnt búcsúztatta a BL nyolcaddöntőjében, ezzel szemben a Liverpool csütörtökön játszott az Európa-liga nyolcaddöntőjében, ráadásul idegenben a Sparta Praha ellen - írja az MTI.
A Liverpool magyar játékosa, Szoboszlai Dominik számára azért is különleges lesz a rangadó, mert találkozik egyik legjobb barátjával, Erling Haalanddal, akivel még Salzburgban futballozott együtt.
A magyar válogatott csapatkapitánya és a norvég csatár a hírek szerint azóta is remek viszonyt ápol egymással. Mindketten sérüléssel bajlódtak az elmúlt időszakban, Szoboszlai egy hete tért vissza, a Premier League tavalyi gólkirálya viszont már január vége óta folyamatosan játszik, utóbbi így biztosan kezdőként kap szerepet, Szoboszlai viszont eddig csereként jutott szóhoz felépülését követően.
Amennyiben döntetlennel zárulna a csúcsrangadó, úgy a kétpontos hátrányban lévő Arsenal lehet a nevető harmadik, mivel ebben az esetben élre ugorhatna a Brentford legyőzésével. Az Ágyúsok sorozatban hét győzelemnél tartanak a Premier League-ben, ráadásul ezen a hét meccsen 31 gólt szereztek, így kiváló formában vannak.
Kapcsolódó cikkek
- Tragikus hír jött: a magyar labdarúgás legendája ugyanazzal a betegséggel küzd, mint amivel Karsai Dániel küzdött A Heti Napló stábja Fazekas Lászlónál járt. A válogatott labdarúgó kerekesszékben ül. S ha nem történik valami csoda, akkor ott is marad élete végéig.
- Minden esély megvan rá, hogy Szoboszlaiék behúzzák a bajnoki címet A világ egyik legnagyobb sportadatelemző cége, az Opta egy szuperszámítógép 10 ezer szimulációja alapján 85,1 százalékos esélyt lát arra, hogy a Liverpool innen már behúzza a bajnoki címet.
- Irgalmatlan botrány robbant ki a magyar válogatott vb-mérkőzésén, az ellenfél sértődötten levonult a pályáról Botrányba fulladt az Ománban zajló socca-világbajnokság hétfői mérkőzése: a magyar válogatott a hosszabbításban egyenlített Tunézia ellen, az ellenfél azonban a hármas sípsző előtt levonult a pályáról. A szervezőbizottság végül nem döntött a magyarok javára.
- Most jött a drámai hír: balesetet szenvedett a kétszeres olimpiai bajnok Balesetet szenvedett, és kórházba került Remco Evenepoel, a belgák kétszeres olimpiai és háromszoros világbajnok országúti kerékpárosa.