Ron Cephas Jones 66 éves volt.
Elhunyt Ron Cephas Jones, miután hosszú ideig komoly tüdőproblémákkal küzdött. A 66 éves színész képviselője közölte, hogy a hat évadot megélt népszerű, többszörös Emmy-díjas Rólunk szól című sorozat William H. Hillje szombaton vesztette életét.
Jonest évekkel ezelőtt krónikus tüdőbetegséggel diagnosztizálták, ami miatt 2020-ban kettős tüdőátültetésre volt szüksége - adta hírül az Index.
A lap kiemelte azt is, hogy a New Jersey-ben nevelkedett színészt pályafutása során négy alkalommal jelölték Emmy-re, ezek közül pedig kettőt sikerült is díjra váltania, az egyiket éppen a Rólunk szól című sorozatban nyújtott Emellett olyan sorozatokban és filmekben szerepelt, mint az Esküdt ellenségek, Mr. Robot, Kutya egy nyár és A nevem Dolemite.
Kapcsolódó cikkek
- Öt világsztár, akik megismerték a hosszú élet titkát A világ számtalan ikonikus sztárt ismert meg az évek során, akik a színpadon, a filmvásznon és a televízióban alkottak maradandót. Akad néhány köztük, akik megismerhették a hosszú élet titkát. Íme öt olyan világsztár, akik 90, sőt 100 éves koruk körül is velünk voltak és szórakoztatták és inspirálták közönségüket.
- Nagyon, nagyon szereti saját magát az RTL műsorvezetője Szabados Ági beszéde nagyon kiverte a biztosítékot.
- Tóth Vera kicsit sem fogta vissza magát, elmondta a véleményét Krausz Gáborról Krausz Gábor és Tóth Gabi másfél hónappal ezelőtt jelentette be, hogy elválnak útjaik.
- Mit művelt a Viszkis? Tiltólistára került Ambrus Attila ebben a magyar városban Nem kapta meg az árusításhoz szükséges engedélyt.