Bár a Magyar Államkincstár mindössze csak néhány ezer főt foglalkoztat, mégis kirúgtak több száz munkavállalót.
Korábban a közszférában végrehajtott leépítéseknél bizottságot állítottak fel, amely segítette a kirúgottak elhelyezkedését, esetleg átképzését. Ezt most „elsunnyogta volna” a kormány – mondja Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke. Csak a szakszervezet figyelmeztetésére állították fel a bizottságot. A kormány az egyeztetéseken azzal védekezett, hogy a versenyszférában nagy a munkaerőhiány, így biztosan mindenki el tud majd helyezkedni.
Boros Péterné szerint hatalmas problémát jelent, hogy a kormány egyik napról a másikra szüntet meg álláshelyeket és küld el munkavállalókat, az érintettek gyakorta csak az ügyfélkapun keresztül értesülnek arról, hogy megszűnik az állásuk.
Azt nem lehet tudni, hogy a kormány pontosan mely - betöltött vagy betöltetlen - álláshelyeket szüntet meg, így az sem látszik, hogy a leépítés megteremti-e a központi közigazgatásban beígért béremelések fedezetét. Nem beszélve a területi közigazgatás 15 százalékos, elvben júliustól kezdődő bérfejlesztéséről.
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.