Lemondott sajóvelezdi gyülekezeti lelkipásztori szolgálatáról Pásztor Dániel, akinek ezzel megszűnik református püspöki és zsinati lelkészi alelnöki megbízatása is - közölte a Magyarországi Református Egyház csütörtökön a honlapján.
Azt írták, a lemondás - amelynek magánéleti, egészségi okai vannak - az illetékes Borsod-Gömöri Református Egyházmegye elnökségének lemondást megállapító határozatával válik hatályossá.
"Pásztor Dániel döntéséről tájékoztatta a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnökségi Tanácsát, amely testvéri szeretettel áll mellette az elhatározásában; szolgálatára hálás szívvel gondol, és további életére Isten áldását kéri" - fogalmaztak.
A Tiszáninneni Református Egyházkerület a Magyarországi Református Egyház választási szabályai szerint választ majd új püspököt - áll a közleményben.
Az egyháznak négy püspöke van: Pásztor Dánielen kívül Balog Zoltán (Dunamelléki Református Egyházkerület), Fekete Károly (Tiszántúli Református Egyházkerület) és Steinbach József (Dunántúli Református Egyházkerület). A zsinat lelkészi elnökévé áprilisban Steinbach Józsefet választották, miután Balog Zoltán püspök lemondott erről a tisztségéről.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Itt a vége: szomorú hír jött a verőcei hajókatasztrófával kapcsolatban Úgy tűnik, már nincs remény: a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat vezetője szerint inkább már csak halottakat keresnek.
- Riadót fújt a Honvédelmi Minisztérium, ágyúlövésekre figyelmeztetnek Lövéseket lehet majd hallani, és az is kiderült, miért.
- Mi a fene történik a forinttal? Nézze az árfolyamot Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggel a péntek esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
- Betelt a pohár: új traffiboxot telepítettek ebbe a fontos utcába a gyorshajtók miatt Barcsa Lajos Debrecen alpolgármestere arról számolt be a közösségi oldalán, hogy a Töhötöm utcán a 30 km/h-ás sebességkorlátot nem tartják be az autósok, ezért új traffiboxot telepítettek oda.