Hat héttel a Donald Trump ellen elkövetett merényletkísérlet után az FBI még mindig csak tapogatózik a sötétben azzal kapcsolatban, hogy mi lehett a merénylő indítéka.
Megvizsgálták az elkövető keresési előzményeit, így ugyan „sikerült betekintést nyerni a gondolkodásmódjába” – mondta az FBI irodavezetője szerdán a sajtónak, de az indítékra még nem kaptak választ, mivel „sem baloldali, sem jobboldali” ideológiát nem látnak a tett mögött – írja a Telex a Politico cikke alapján.
Mint írták, 2023 őszén egy, az elkövető Tomas Crookshoz kapcsolódó fiókból Trump kampányának menetrendjére és közelgő pennsylvaniai szerepléseire kerestek rá, majd 2024 áprilisától júliusáig Crooks mind Joe Biden, mind pedig Trump kampányeseménye keresett. Végül július 6-án regisztrált Trump butleri gyűlésére, és olyanokra keresett, mint: „Milyen messze volt Oswald Kennedytől?”, „Honnan beszél Trump a Butler Farmon?”, „Butler Farm Show pódium”, illetve „Butler Farm Show fotók”.
A hatóságok szerint a támadást megelőző 30 napban Crooks több mint 60 internetes keresést végzett Bidennel és Trumppal kapcsolatban. Már 2019 szeptemberében robbanóanyagokról keresett információkat, többek között arról, hogyan lehet műtrágyából bombát készíteni, és hogyan lehet a távolból aktiválni egy bombát. Crooks autójában a merénylet elkövetésekor két házi készítésű robbanószerkezet is volt az autójában.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Halálos tragédia az áruházban: targonca nyomott agyon egy dolgozó férfit A munkás a helyszínen életét vesztette.
- Putyin kiadta a végzetes parancsot, brutális támadást indítottak Ukrajna ellen Az orosz hadsereg szerdán ismét támadást intézett a dnyipropetrovszki régióban lévő Nyikopol és a közelében fekvő Marhanec városok ellen, öten sebesültek meg, köztük egy kilenc éves fiú - közölte Szerhij Liszak, a megye kormányzója a Telegramon.
- Sokkoló hír terjed Kamala Harrisről: tényleg részt vett egy cserbenhagyásos gázolásban? Egy a közösségi médiában terjedő hír szerint Kamala Harris egy cserbenhagyásos gázolás résztvevője volt még 2011-ben San Franciscoban. A Microsoft kutatói szerint azonban a hír az utolsó betűig hazugság, mindössze az orosz dezinformációs kampány része.
- Gyilkos csipogók Libanonban: tovább emelkedett a robbanás halálos áldozatainak száma Tizenkettőre nőtt szerdára Libanonban a személyhívók tömeges felrobbanása okozta halálesetek száma, a sérülteké pedig 2750 és 2800 közé tehető - közölte Firasz Abjád libanoni egészségügyi miniszter.