Bár nem Georgina Rose az egyetlen képviselője a műfajnak, tevékenysége mégis nagy hullámokat kavar az interneten.
A brit nőnek ugyanis 34 ezer követője van a TikTok-oldalán, ahol hűtlen férfiakat leplez le ország-világ előtt.
A 20 éves nő megrendelésre dolgozik, elmondása szerint naponta 200 levelet kap nőtársaitól, amelyben arra kérik, tegye próbára a párjukat, próbálja elcsábítani őket.
Eddig nem túl jól teljesítenek a férfiak a hűségpróbán, az eddigi mintegy 20 tesztelt "alanyból" mindössze 7-8 bizonyult lojálisnak a párjához, a többiek engedtek a nő csábításának - mesélte a Daily Starnak.
A nő azt állítja, ha gyakran a megrendelői szomorúak is lesznek a rossz hír hallatán, neki mindig hálásak azért, hogy segített kideríteni az igazságot a csalárd párjukról.
Az egyik ilyen hűségtesztje már 5 millió megtekintés felett jár a közösségi oldalon. Ebben az esetben egy olyan nő kereste fel, aki gyermeket vár a párjától. Ő a kisbaba nemét bejelentő ünnepség előtti napon tudta meg, hogy párja nem hűséges hozzá.
Kapcsolódó cikkek
- Teljesen lesokkolódtunk: ennyit tágul az ember gyomra egy hatalmas étkezés után Az ünnepi időszakban nem a Grincs szíve az egyetlen, ami három méretnyit nő. Miután elfogyasztottuk a finom ünnepi ételeket, a gyomrunk bőségesen kitágul. Míg a gyomor jellemzően egy üditősdoboznyi méterű, addig akár egy 2 literes folyadékkal teli palack méretére is megnőhet egy hatalmas étkezés után.
- Hamarosan elszabadulhat a pokol: hatalmas veszélyben van a magyarok létfontosságú itala Egészen tragikus, ami a kávéval történik világszerte. Olyan áremelkedés tapasztalható a piacon, ami sokak számára sokkolóan hat. A globális ellátási hiány, az éghajlati változások és az új uniós szabályozások mind hozzájárultak a piaci bizonytalansághoz.
- Remek hírrel indul a december: úgy fest, nem lesz drágább a kedvenc karácsonyi ételünk Évente 1500 tonna halat értékesítenek a kereskedőknek a Hortobágyi Halgazdaságban. Ennek a mennyiségnek a felét ilyenkor, az év utolsó hónapjaiban juttatják el a boltokba, piacokra. A halászok már javában készülnek a karácsonyra, és elkezdték kiemelni a legkedveltebb fajtákat a halastavakból.
- Oda minden remény: mégsem szavazhatunk arról, hogy december 24-e munkaszüneti nap legyen A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete népszavazást kezdeményezett arról, hogy december 24. munkaszüneti nap legyen. A Nemzeti Választási Bizottság által hitelesített kezdeményezést egy magánszemély az utolsó pillanatban megfellebbezte.