A Magyar Orvosi Kamara friss felmérése szerint az alapellátó orvosok negyede a következő három évben a magánellátásban fog munkát vállalni, ami a jelenlegi státuszuk rovására megy majd.
- közölte a Magyar Orvosi Kamara a februári felmérésében. Arról is megkérdezték a tagokat, hogyan képzelik el a jövőjüket a következő három évben. Mint kiderült, a háziorvosok csupán 55 százaléka tervezi azt, hogy a jelenlegi óraszámban továbbra is csak az állami egészségügyben dolgozzon, 26 százalékuk viszont részben a magánellátásban vállalna munkát, a közellátásban betöltött státusza rovására.
6 százalékuk külföldre készül, 9 százalékuk pedig nyugdíjba vonul.
A dokumentumból kiderül az is, hogy az orvosokban egyre fogy a motiváció, 25 százalékos béremelésre vágynak, ám a többség az ösztönzők bevezetése mellett sem tudna több beteget ellátni, mint jelenleg. A teljesítmény visszaesése és a várólisták hosszabbodása miatt gyakran éri vád az orvosokat, hogy a paraszolvencia elvesztése folytán kevesebbet és kisebb hatékonysággal dolgoznak - írja az EconomX.
A kamara álláspontja az, hogy egyetlen adat sem támasztja alá, hogy a hálapénz kivezetésével megszűnt a motiváció a gyógyításra. Felmérésükből kiderült, hogy kollégáik 42 százaléka a paraszolvencia elfogadását tiltó jogszabály bevezetését megelőzően sem kapott hálapénzt, gyakran vagy hetente többször mindössze 18 százalék tett el borítékot.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Megjött a hír, amire sokan vártak: így zárja a hetet a forint Pénteken erősödött a forint a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon és a hetet is nyereséggel fejezte be.
- Puzsér Róbert váratlan bejelentése: idén is el akart indulni a főpolgármesterségért A publicista az ATV műsorában jelentette be, hogy a Hard Talk nevű pódiumbeszélgetésre mindhárom főpolgármester-jelöltet meghívta, egyelőre Karácsony Gergely és Vitézy Dávid jelezte, hogy részt vesz az eseményen. Sőt kiderült, eredetileg ő is el akart indulni a főpolgármesteri székért az idei választáson.
- Rettenetes hír jött a magyar hajléktalanokról: rosszabb a helyzet, mint bárki gondolta volna A hajléktalanok körében végzett szokásos február 3-ai országos felmérés szerint egyre több közöttük az idős, beteg, munkaképtelen ember.
- Brutális baleset történt a 4-es főúton, teljes útzárt van Kenderesnél Halálos baleset történt péntek délután Kenderes külterületén, a 4-es számú főút 136-os kilométerszelvényénél. Az érintett útszakaszon teljes útlezárás van - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.