Peking szerint Tajvan "farkasokat" hív magához azzal, hogy az Egyesült Államok védelmi iparának képviselői számára fórumot rendez a szigeten - jelentette ki a kínai védelmi minisztérium szóvivője e havi tájékoztatóján, csütörtökön.
Tan Ko-fej arra a szerdai tajpeji bejelentésre reagált, amely szerint Tajvanon a jövő héten tajvani-amerikai védelmi ipari fórumot tartanak, mintegy 25 amerikai iparági képviselő részvételével. A találkozó célja a vállalatközi kapcsolatok erősítése, az együttműködés lehetőségeinek feltárása. Sajtóértesülések szerint a vezérszónok Steven Rudder, az amerikai tengerészgyalogság korábbi csendes-óceáni parancsnoka lesz.
Kínában "rendkívüli aggodalmat" keltett a fórum híre - mondta Tan, és kifejtette, hogy "ezek a hadiipari komplexumok" mindig is lelkesen árulják fegyvereiket szerte a világon, ezzel háborút exportálva és jelentős profitra szert téve. A Tajvanon kormányzó politikai erőre utalva hozzátette: "Az, hogy a Demokratikus Haladás Pártjának vezetői farkasokat hívnak az otthonukba, visszataszító és súlyos katasztrófát hoz a tajvani honfitársakra".
Pekingben aggodalommal figyelik Tajvan egyre nagyobb méretű fegyvervásárlásait. Washington legutóbb márciusban hagyott jóvá egy 619 millió dolláros csomagot, amely fejlett harci eszközöket, köztük közepes hatótávolságú levegő-levegő rakétákat, radarállomásokat és egyéb felszereléseket tartalmaz.
A pekingi vezetés az "egy Kína" elv hangoztatása mellett következetesen kinyilatkoztatja, hogy Tajvan függetlenedését akár erővel is megakadályozná. Emellett időről időre emlékeztet a három kínai-amerikai közös nyilatkozatra, amelyek közül az elsőt 1972-ben Sanghajban, a másodikat a két ország közötti diplomáciai felvétel alkalmával 1979. január 1-én, a harmadikat 1982-ben írták alá. Ezek mindegyikében leszögezik, hogy Tajvan Kína része, és a legutóbbiban, amely Ronald Reagan elnöksége idején született, az Egyesült Államok kormánya kinyilvánítja, hogy nem törekszik hosszú távú fegyvereladásokra Tajvan számára, sem mennyiségben, sem értékben nem növeli fegyvereladásait Tajvannak, mi több: szándéka szerint folyamatosan csökkenteni fogja a Tajvanra irányuló fegyvereladásokat.
Kapcsolódó cikkek
- Bármit csinálnak is, az életükkel játszanak az észak-koreaiak Döbbenetes törvényeket kell betartaniuk azoknak, akik Észak-Koreában, Kim Dzsong Un diktatúrájában élnek, ugyanis a legkisebb kihágásokért is halálbüntetés jár. Mutatunk most pár nagyon furcsa törvényt.
- Rendkívüli: nagy bejelentést tett Zelenszkij a háborúról Ukrajna készen áll a rég várt ellentámadás megindítására, hogy visszafoglalja az Oroszország által megszállt területeket - közölte az ukrán elnök.
- Valami rettenetes dolog történik Joe Biden körül, nagyon aggasztó a helyzet Az amerikai elnökről egyre több rémisztő videó lát napvilágot, sokan aggódnak érte. Most éppen a helikopter ajtajába verte be a fejét.
- Most közölte a rendőrség: borzasztó a helyzet a magyar határon Rengetegen menekülnek, a hatóságok igyekeznek segíteni őket.