Mint azt a naphire.hu is megírta, a spanyol labdarúgó-válogatott immár egyedüli csúcstartóként negyedszer lett Európa-bajnok, miután vasárnap 2-1-re legyőzte a sorozatban második döntőjét elveszítő angol csapatot. A spanyol Marca most összegyűjtötte, hogy szerinte kik voltak azok a labdarúgók, akik a legnagyobb csalódást okozták az idei Eb-n. A listájukon a magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik és az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo is helyet kapott.
A Marca összeállította a torna legnagyobb csalódást keltő játékosainak csapatát, amelyben a magyar válogatott kapitánya, az angol Liverpoolban futballozó Szoboszlai Dominik is helyet kapott - szúrta ki az Index.
A Marca újságírója úgy fogalmazott, hogy a középpályás a fiatalokat a rutinos játékosokkal vegyítő, Marco Rossi irányította válogatott vezére volt, amely annak ellenére, hogy Skócia elleni győzelmével majdnem mennybe ment, végül hazafelé kellett hogy vegye az irányt. Ugyanakkor hozzátette, hogy Szoboszlai Dominik nem vette ki eléggé a részét a támadójátékból, egy gólt sem rúgott, és csak egy gólpasszt adott, így van helye a csalódást keltő játékosok csapatában.
A tizenegy játékos között rajta kívül még a horvát Dominik Livakovic, az olasz Giovanni Di Lorenzo és honfitársa, Gianluca Mancini, a dán Andreas Christensen, az ukrán Olekszandr Zincsenko, a szerb Sergej Milinkovics-Szavics és a skót John McGinn is helyet kapott. Ráadásul bekerült a csapatba a szerb Dusan Vlahovics, a belga Romelu Lukaku és a portugál Cristiano Ronaldo is.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Szörnyű hírt kaptunk: elhunyt a legendás magyar sportoló Életének 81. évében elhunyt Rózsás Péter Európa-bajnok asztaliteniszező, mesteredző.
- Robban a bomba: Kerkez Milost már a télen leigazolja a Liverpool? Azonban egy másik angol gigász még bekavarhat a fiatal magyar focista átigazolásába.
- Tragikus hír jött: a magyar labdarúgás legendája ugyanazzal a betegséggel küzd, mint amivel Karsai Dániel küzdött A Heti Napló stábja Fazekas Lászlónál járt. A válogatott labdarúgó kerekesszékben ül. S ha nem történik valami csoda, akkor ott is marad élete végéig.
- Minden esély megvan rá, hogy Szoboszlaiék behúzzák a bajnoki címet A világ egyik legnagyobb sportadatelemző cége, az Opta egy szuperszámítógép 10 ezer szimulációja alapján 85,1 százalékos esélyt lát arra, hogy a Liverpool innen már behúzza a bajnoki címet.