Tico segítségével, egy szegedi mélygarázsban találták meg a magyar nyomozók azt az autót, amiben mintegy 62 kilogramm kábítószer lapult. A gépkocsi tulajdonosát kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják.
Még tavaly, december 29-én fogta el a rendőrség azt a 47 éves szegedi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy lakóhelyén különböző típusú kábítószerekkel látta el kiterjedt vásárlói körét.
A gyanú egyből be is igazolódott, amikor a férfit Szeged északi városrészének egyik utcájában elfogták, és a nála lévő nylonzacskóból különböző típusú kábítószerek kerültek elő. Volt ott tabletta és nedves állagú masszaszerű anyag is. Mint később kiderült, amfetamin és kokain.
Bár a férfi a kábítószerbirtoklás tényét nem tagadta, az azzal való kereskedést már igen. Még annak fényében is, hogy Tico, a malinois kábítószerkereső kutya segítségével a nyomozók egy közeli társasház mélygarázsában egy kábítószerrel teli, rendszám nélküli kocsit találtak. S hogy hogy nem, annak indítókulcsa épp az elfogott férfi zsebében lapult.
Miután a rendőrök az autót kinyitották, az első és a hátsó ülés közötti padlózatón, valamint a csomagtartóban fekete nylonzacskókat találtak, tele rakva különböző állagú anyagokkal. 3 csomagban kokain, 4 csomagban MDMA tabletta, 8 csomagban amfetamin, míg 46 csomagban marihuána volt. Míg a kokain és a tabletták egy-egy kilogrammot nyomtak, addig az amfetain 8 kilogrammot, a növényi törmelék pedig több mint 50 kilogrammot. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Bűnügyi Technikai Főosztály technikusainak több óráig tartott, mire leszemlézték az autót, és minden bűnjelet rögzítettek. A lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke meghaladja a 367 millió forintot.
A nyomozók ezen felül vagyonvisszaszerzés keretén belül a férfitől lefoglaltak három gépkocsit és 20 nagyértékű karórát is. A lefoglalással elvont vagyon értéke 20 millió forint.
A férfi terhére rótt bűncselekményt a törvény 5 évtől 20 évig, vagy életfogytig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.
Kapcsolódó cikkek
- Riadót fúj a rendőrség: nagy veszély leselkedik a magyarokra a karácsonyi vásárokon A karácsonyi vásárokon előforduló veszélyekre, a zseblopásokra és a különféle vagyon elleni bűncselekményekre figyelmeztetett keddi sajtótájékoztatóján a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
- Egy döbbenetes hiba miatt rengeteg gyorshajtó úszta meg a bírságot Tízezer feletti gyorshajtónak engedték el a bírságát Németországban, mivel nem sikerült időben kiszabni a büntetést. Az érintett 10 242 autós Szászország területén, Chemnitz, Drezda és Lipcse környékén közlekedett, amikor a sebességhatár túllépését rögzítették, azonban a szabálysértéseket nem tudták időben feldolgozni.
- Borzalmas tragédia történt egy fővárosi óvodában: brutális áramütést szenvedett egy csecsemő Most állították bíróság elé annak a fővárosi óvodának a vezetőjét, ahol hét évvel ezelőtt durva áramütést szenvedett el egy 15 hónapos gyermek. A vezetőt azzal vádolják, hogy nem burkoltatta be a hűtő-fűtő elektromos berendezéseket, emiatt szenvedett balesetet a gyermek.
- Ennél bénább tolvajt még nem láttunk: saját magát verte arcon az autókat feltörő férfi Egy 32 éves férfi több autót is megpróbált feltörni az éjszaka folyamán, ám egy visszapattanó kő az arcába csapódott. A balszerencsés tolvaj nem úszta meg a bírósági ügyet sem.