Ahogy arról korábban az atv.hu is beszámolt, február elején jelent meg a hír, miszerint Novák Katalin tavaly áprilisban a pápalátogatás apropóján kegyelmet adott a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazást eltussolni próbáló volt igazgatóhelyettesnek, K. Endrének.
A hír megjelenése után a botrány egyre nagyobbá vált, az ellenzéki pártok Novák Katalin azonnali lemondását követelték. Közben a köztársasági elnök tanácsadói sorra otthagyták a testületet, köztük Gundel Takács Gábor műsorvezető is, aki egy hosszú Facebook-posztban magyarázta el, hogy miért döntött így.
Az ATV Start című műsorának péntek reggeli vendége Gundel Takács Gábor volt, aki a Géniusz hamarosan visszatérő új évadáról beszélt, majd az interjú végén szóba került a kegyelmi ügyből kirobbant botrány is, illetve a politikai vitában lévő szerepe.
Gundel Takács kiemelte, nem szokott részt venni politikai vitákban, és a jövőben is ehhez szeretné tartani magát. Mint mondta, az üggyel kapcsolatban már közzétett egy Facebook-posztot, és a részéről lezártnak tekinti a dolgot. Ugyanakkor kiemelte, nagyon nagy csalódás ez a történet sokféle szempontból is számára.
"A csalódásom az, hogy hiába akar az ember ingyen, bérmentve, jóhiszeműen, segítő módon hozzátenni a társadalomhoz, a politika sarából mindig fröcsög rád és mindig lesznek olyanok, akik elküldenek valahova. Hol az egyik oldal, hol a másik oldal. Nagyon nehéz közszereplőként ügyeket vállalni, mert valaki biztos, hogy elkezd majd téged szentségelni és rettenetes üzeneteket küld" - hangsúlyozta a műsorvezető.
Majd azzal folytatta, hogy a tapasztalatai szerint ő maga a politika közelében nem tud létezni, mert nem bírja elviselni, amikor "lemészárolják egymást" és, amikor kiderül számára, hogy "csak kihasználni akartak, csak a neved kellett".
Hozzátette, egyetértett azzal, hogy Novák Katalin köztársasági elnök lemondott a posztjáról.
Végül elárulta azt is, hogy írt neki [Novák Katalinnak] egy másfél oldalas levelet, de ennek a tartalmát nem árulta el, kiemelte, "ez kettőnk dolga". Azt viszont kiemelte, hogy választ nem kapott a köztársasági elnöktől.
Kapcsolódó cikkek
- Sokkoló tragédia Tiszafüreden, kis híján életét vesztette egy 14 éves fiú Szén-monoxid-mérgezést szenvedett egy 14 éves fiú Tiszafüreden.
- Újabb csapás a magyar autósoknak: jön a drágulás a benzinkutakon Ha jót akar magának, tankoljon még ma, ugyanis holnaptól megint drágulni fog a benzin.
- Nagyon rossz híreket kaptunk a forintról: ennyibe kerül most az euró Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
- Brutális fordulat áll be az időjárásban: jön a fagy Kedden ugyan elszórtan előfordulhat eső, zápor, de alapvetően csendes, őszi idő várható a jövő héten több-kevesebb napsütéssel és 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel. A szél többfelé élénk, olykor erős lesz, és a hét második felében a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken fagypont köré is hűlhet a levegő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.