Akár 20 százalékkal is emelkedhetnek a közös költségek idén.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/tarsashaz.inbox800x240.jpg)
Az RTL Híradónak egy hölgy azt mondta, hogy jelenleg 18-20 ezer forintot fizet a közös költségre, és arra számít, hogy ez az összeg 20-22 ezer forintra fog nőni. Egy másik megkérdezett pedig arról számolt be, hogy 15 ezer forintra emelkedik a költség most, majd májusban ismét emelni fognak. Egy arcát és nevét nem vállaló lakos pedig még durvább árakról számolt be: elmondása szerint ő jelenleg 29 ezer forintot fizet egy 84 négyzetméteres lakás után, ami 10%-a a nettó keresetének - vette észre az Infostart.
Egy közös képviselő pedig azt nyilatkozta az RTL stábjának, hogy az emelés elkerülhetetlen, ugyanis a vállalkozások is emeltek már a munkadíjakon.
Egy társasházi szaklap szerint akár a 20 százalékot is elérheti a költségek növekedése. Az emelkedésben a legnagyobb tétel, hogy a banki szolgáltatások és a takarítás költségei már most 50 százalékkal emelkedtek az elmúlt két évben. Emellett a biztosításért is többet kell fizetni, és a karbantartást, szerelést végző cégek is emeltek az áraikon januártól.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.