Hirdetés

Korábban még letérdeltette volna, most meg már „udvarol” Trump Elon Musknak – de van valami, amiben nincs egyetértés

Garai Kitti portré Garai Kitti

Bár Donald Trumpnak fontos lenne Elon Musknak a kampánytámogatás miatt, egy dologban mégsem tud vele egyet érteni: ez pedig nem más, mint az elektromos autók

Trump a CNBC SquawkBox című műsorának hétfői interjújában megerősítette, hogy nemrég találkozott a Tesla vezérigazgatójával, de azt mondta, nem tudja, hogy végül megkapja-e Musk támogatását. Hozzátette, bár személy szerint kedveli Elon Muskot, de ők ketten "nyilvánvalóan" nincsenek egy hullámhosszon, amikor az elektromos autókról van szó - írja a Business Insider.

Donald Trump az elektromos autók kapcsán úgy fogalmazott: "nem jutnak messzire, túl sokba kerülnek és mind Kínában készülnek majd." Bár megjegyezte azt is, hogy "mindenben támogatja" az elektromos járművek gyártását, ugyanakkor azt is sugallta, hogy a teljesen elketromos jövő rövid távon nem megvalósítható. Mint mondta, ennek oka az amerikai elektromos hálózat állapota, amelyet ő "elavultnak és katasztrófának" nevezett. 

Trump szerint minden alternatívára szükség van, azonban a tisztán elektromos hajtásra egyelőre nincs lehetőség. "Ez a Biden-féle teljesen elektromos mandátum nagyon-nagyon ostoba emberektől származik" - tette hozzá. A volt elnök feltehetően arra a törekvésre utalt, miszerint 2030-ra az új járművek 60%-ára növelnék az elektromos autók gyártását. Ezeket a tavaly bejelentett célokat a hírek szerint a közelmúltban visszaesett eladásoknak köszönhetően enyhítették. A Biden-kormányzat egyébként emellett milliárdos erőfeszítéseket tett az elektromos hálózat megerősítésére és a töltőhálózatok elérhetőségének bővítésére. Trump karácsony tájékán azt monta, hogy az "elektromos autós őrület" támogatói "bűnözők", akik "rohadjanak a pokolban".

Hektikus kapcsolat

Hivatkozás másolása

A volt amerikai elnök a múlt héten találkozott Muskkal a floridai Palm Beachen. A találkozóra éppen akkor került sor, amikor Trump azon dolgozik, hogy növelje az elnökválasztási kampányának adományait. Musk egyébként azt mondta, nem fog pénzt adományozni egyik amerikai elnökjelöltnek sem. A milliárdos vállalkozó azonban nem mindenkit győzőtt meg ezzel a kijelentésével. Emlékezetes, a Trump-kormányzat idején Musk két elnöki tanácsadó testületben is dolgozott, de távozott, miután Trump úgy döntött, hogy kivonja az Egyesült Államokat a párizsi klímaegyezményből.

Elon Musk korábban azt sugallta, hogy Trump olaj- és gázipari kapcsolatai korlátozták az elektromosautó-gyártók, például a Tesla támogatását. Musk azt is állította, hogy 2020-ban nem Trumpra, hanem Bidenre szavazott, bár életrajzírója szerint valójában az üzletember otthon maradt a választás napján. 2022 májusában Musk azt mondta, hogy "ezen a választáson" a republikánusokra kíván szavazni, de nem pontosította, hogy a félidős választásokra vagy a 2024-es elnökválasztásra gondolt. Még abban az évben később azt mondta, hogy bizonytalan, hogy Trumpra szavaz-e.

Trump pedig az elmúlt években sem hagyta abba Musk kritizálását. 2022-ben például azt mondta, hogy a technológiai milliárdos az Egyesült Államok elnöki hivatalába ment segítségért "mindenféle támogatott projektjeivel kapcsolatban," ideértve "az elektromos autóit, amelyek nem tudnak elég hosszú távot megtenni," a "vezető nélküli autóit, amelyek baleseteket szenvednek," és "az űrhajóit, amelyek sehová sem vezetnek."

"Mondhattam volna, hogy borulj térdre és könyörögj, és ő megtette volna" - mondta akkoriban a volt elnök.

Trump hétfőn elismerte, hogy az Egyesült Autóipari Dolgozók nemrég támogatták Biden elnök kampányát - hozzátéve, hogy a szakszervezeti vezetők "olyanok, mint a vak birkák". Mindazonáltal azt állította, hogy "az autógyári munkások rá fognak szavazni".

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés