Hirdetés

Döbbenetes részletek Antal Attila halálának körülményeiről

Nap Híre portré Nap Híre

Elhunyt Antal Attila, aki másfél hete az országúti kerékpárosok bocskaikerti időfutamán szenvedett súlyos balesetet – számolt be a Magyar Kerékpáros Szövetség nyomán az InfoStart.

Az 50 év felettiek korosztályába tartozó masters kerékpáros bemelegítés közben a versenypályán kívül, a forgalom elől lezárt úton egy szabályosan, az arra kijelölt helyen parkoló autónak ütközött. A kerékpáros elveszítette az eszméletét, leállt a légzése, mentőhelikopter szállt le a rajthelyszín mellé és megkezdték az újraélesztését. Bő fél óra elteltével stabil, de súlyos állapotban, feltehetően tüdő- és koponyasérülésekkel szállították a debreceni Kenézy Gyula Kórházba - írja a hvg.hu.

“Mindannyian, az egész kerékpáros közösség reménykedett a felépülésben, sajnos azonban bekövetkezett a legrosszabb. Az utánpótlás-, az elit és a masters versenyzők, valamint az MKSZ minden tagja nevében részvétünket fejezzük ki a gyászoló családnak” – áll a bejegyzésben.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés