Hirdetés

Kiderült, mikor lesz Vágó István nyilvános búcsúztatása

Horváth Fanni portré Horváth Fanni

Az eseményt a pártja, a Demokratikus Koalíció (DK) szervezi.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, április 29-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Vágó István. A legendás műsorvezet 74 éves volt. Egyelőre homály fedi halálának körülményeit, a családja nem nyilatkozik a témával kapcsolatban.

Megírtuk korábban azt is, hogy a család úgy döntött, a végső búcsút megtartják maguknak, egyáltalán nem lesz temetés. Otthon, a kertben szűk családi körben szeretnék Vágó István emlékét felidézni, a gyász időszakának első szakaszát lezárni.

Viszont Vágó pártja, a Demokratikus Koalíció csütörtökön friss közleményt adott ki, amelyből kiderült, hogy május 18-án, tehát egy hét múlva a budapesti Szent István parkban nyilvános búcsúztatót tartanak Vágó emlékére. A párt a gyászoló családdal egyeztetésben szervezi a megemlékezést, ami 17 órától kezdődik majd.

Mindenkit arra kérünk, hogy ha kedves emléket őriz Istvánról, akkor jöjjön el, rója le tiszteletét, és ha szeretne, helyezzen el egy szál fehér virágot a megemlékezésen

- írták, majd kiemelték, az eseményre mindenkit várnak, aki szeretne búcsút venni a 74 éves korában elhunyt egykori műsorvezetőtől, hegyvidéki képviselőtől.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés