A plasztikai beavatkozásokról és önmagunk elfogadásáról is beszélgettek Bochkor Gábor vendégei az ATV stúdiójában, ahol nem mindennapi titkokra derült fény.

Gondolta volna bárki is, hogy Csonka Pici járt már plasztikai sebésznél? És azt, hogy Kabát Peti is? Márpedig így van! Az ATV #Bochkor című műsorban mindketten elmesélték a saját történetüket, és fény derült arra is, hogy a műsorban először vendégeskedő Demcsák Zsuzsát hosszú éveken át csúfolták a lába miatt, amit így állandóan el is rejtett a kíváncsi tekintetek elől. A népszerű műsorvezető ugyanis élsportoló volt, röplabdázott, és a vádlijai ettől nagyon izmosak lettek. Meg is találták vele az irigyek és nem akárkihez hasonlították.
“Engem mindig azzal csúfoltak, amikor fiatal voltam, amit én ma már abszolút bóknak vennék: Steffi Grafnak hívtak. És nekem Steffi Graf egy gyönyörű nő volt, az ő lábaival, az izmos combjával, mindennel együtt. Csak ugye hogyha mindenki csúfol, akkor elhiszed, hogy az tényleg rossz, hiába gondoltad, hogy az szép” - mesélte a kamerák kereszttüzében Zsuzsa, aki egy meseszép ruhában érkezett a felvételre, ami az egykor rejtegetett lábait is megmutatta a kíváncsi tekinteteknek. A Naphire.hu-nak azt is elárulta, miért.
“Az jól hangzik, hogy el kell, hogy fogadd önmagad, de ez nem úgy működik, hogy mantrázod, hogy márpedig én elfogadom magam, márpedig én elfogadom magam…” - magyarázta lapunknak a műsorvezető. “Ez sajnos csak az évek múlásával jön, amikor az embernek már egyre kevésbé számít az, hogy másoknak megfeleljen, sokkal inkább a saját elvárásai azok, amik elkezdenek dominálni. Szerintem ez egy fontos dolog és remélhetőleg előbb-utóbb mindenkinek az életében eljön” - tette hozzá.
A Naphire.hu-nak azt is elárulta, anno meg is kérdezte az őt csúfolókat, miért gondolják ezt így, miért bántják, de nem kapott választ. “Számomra ő azért egy ikonikus ember volt nagyon fiatalon is, így azt mondtam, hogy ez legyen a legnagyobb bajom. De akkor is: ha sokan mondják, csúfolnak és mutogatnak rá, akkor az egy rossz érzés, az ember elhiszi, hogy akkor tényleg valami gáz van vele” - összegzett Zsuzsa.
S hogy miért ment plasztikai sebészhez Tatár Csilla, Kabát Peti, és Csonka Pici? Vasárnap este 20:50-kor az ATV #Bochkor című műsorból kiderül a Heti Napló Sváby Andrással után.
Kapcsolódó cikkek
- Hoppá! Gáspár Virág elárulta, mikor jön a baba Nemrég ért haza franciaországi tanulmányi útjáról, és szerelmes - nem csoda tehát, ha sokakat érdekel, tervezi-e a családalapítást.
- Dúl a szerelem: Csuti ezt üzente párjának Szabó András az elmúlt év végén jött össze Biankával, és úgy tűnik, a harmónia azóta is töretlen kettejük között.
- Fordulat az állatkínzással vádolt Dolly ügyében: kizárták az egyesületből Az énekesnő korábban azt állította, hogy a gyöngyösi háznál borzasztó körülmények között élő kutyákhoz semmi köze nem volt, ám most kiderült, hogy a több sztárt is tagjai között tudó állatvédő egyesület már tavaly kizárta őt.
- Csodálatos hírt közölt Gálvölgyi János felesége A színművész már otthon lábadozik, és most kiderült, hogy már nincs sok ok az aggodalomra, ugyanis egyre jobban érzi magát. Sőt, már a kórházban növesztett szakállával is megbarátkozott.