A Hertha BSC labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy a másodosztályban is Dárdai Pál lesz a vezetőedző.
A 47 éves magyar tréner április közepén vette át az utolsó helyezett fővárosi klub irányítását Sandro Schwarztól, de nem tudta megmenteni az együttest a kieséstől. Eredeti szerződése az idény végéig szólt, ezt hosszabbították most meg a felek - idézi fel az MTI.
"Örömmel jelentjük be, hogy Pál lesz az, akivel újrakezdjük. A szakembert szorgalma, elhivatottsága és a klub iránt érzett szenvedélye teszi azzá az emberré, akivel túljutunk a nehézségeken"
- mondta a Hertha csütörtökön közzétett közleményében Benjamin Weber sportigazgató.
A magyar edző úgy nyilatkozott: elégedett és boldog, a vezetőkkel őszinte beszélgetéseket folytatott és úgy érzi, mindannyian a Hertha BSC érdekében fogják végezni a munkájukat.
Bőven van oka az örömre
Hivatkozás másolásaA naphire.hu írt arról is, hogy a szakember legidősebb fia, Palkó bentmaradt csapatával, a Fehérvárral az NB I-ben. Másik fiát, Mártont pedig Antonio Di Silva, az ugyancsak Európa-bajnokságra készülő német U21-es válogatott szövetségi edzője meghívta a bő keretbe.
Kapcsolódó cikkek
- Sokkoló jelenet zajlott le a Magyar Kupa mérkőzésen, összeesett a népszerű focista Mentő szállította le a játékost a pályáról.
- Egyszerűen undorító, ahogy a Chelsea sztárfocistája a játékvezetővel viselkedett Káromkodva szidta a bírót a sérült sztárjátékos.
- Korok Fatima elképesztő, egy hónapos betegség után világbajnok lett Nemrég le kellett mondania egy versenyt, most azonban úgy tűnik, ismét megállíthatatlan.
- Nincs rá jobb szó: Klopp és a BBC is elájult Szoboszlai góljától Mint arról beszámoltunk, Szoboszlai Dominik második félidőben szerzett elképesztő találatával a Liverpool hátrányból fordítva győzte le a Leicester Cityt a Carabao-kupa harmadik fordulójában. A BBC konkrétan elájult a magyar középpályás teljesítményétől és Jürgen Klopp is a magyar középpályásról áradozott.