Hirdetés

Váratlan fordulat: Curtis és Majka újra együtt léphet a színpadra?

Garai Kitti portré Garai Kitti

Mint ismert, a két rapper először 2018-ban vált szét Curtis drogproblémái miatt, majd a rajongók legnagyobb örömére miután Curtis meggyógyult, újra együtt álltak a színpadra. Idén nyáron azonban újabb fordulatot vett az ügy: Majka és Curtis ismét bejelentette, hogy 12 év után külön utakon folytatják a karrierjüket. A bejelentés után sokáig ment a találgatás, hogy mi vezetett ehhez a döntéshez. 

Curtis nemrégiben a Celeb vagyok, ments ki innen című műsorban őszintén mesélt a drogproblémáiról és arról, hogy mi történt közte és Majka között. Mint mondta, úgy érezte, Majka főnökszerepet kialakítani, és nem érezte úgy, hogy egyenrangú társként kezelte volna. 

Ám úgy tűnik, a két zenész nem tudja elengedni egymást, ugyanis Curtis most újabb váratlan kijelentéssel állt elő: szívesen csinálna egy 20 éves Belehalok Aréna-bulit Majkával együtt. 

"Korábban csak papíron voltam frontember, valójában mindig azt éreztem, hogy második vagyok. De ezt már elengedtem. Meg igazából nem szeretem a konfliktusokat, úgyhogy lehet, hogy az én hibámból alakult így ez a történet, mert nem álltam bele, nem harcoltam a magam igazáért” – fogalmazott Curtis Majkával való kapcsolatáról. Hozzátette, nem haragszik a zenésztársára. 

"Ha egyszer, mindkettőnk számára egyenlő feltételekkel lesz egy 20 éves Belehalok Aréna-buli, annak részemről biztosan nem lesz akadálya” – idézte Curtist az ATV.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés