Curtis (Széki Attila) és párja, Judie (Barnai Judit) nemrég beköltöztek álmaik otthonába Maglódon, lett egy közös kutyájuk is, és úgy tűnt, végre egyenesbe került minden. Most azonban egyre többször hallani, hogy a sztárpár szakított, és erre utal az is, hogy a sportolónő maga írt arról, hogy mennyire maga alatt van.
A találgatásokat maga Judie indította el, aki három héttel ezelőtt egy hosszas bejegyzésben taglalta, mennyire nincs jól. A rajongók egyből arra gondolhattak, hogy párkapcsolati problémák lehetnek, főleg úgy, hogy utoljára május végén láthattunk róluk közös képet. A Story magazinnak azonban most megszólalt egy ismerős, és nagyon úgy tűnik, hogy ezúttal komoly és végleges lehet a szétválás, bár még mindig egy fedél alatt laknak - írja a nlc.hu.
"Többször szakítottak már, de ez most nem egy hirtelen döntésnek tűnik. Ezért is nem megy egyik napról a másikra. (…) Úgyhogy Judie még nem költözött el” – mesélte a pár ismerőse.
A sztármagazin elérte Judie-t is, aki nem erősítette meg a szakítás hírét, csupán annyit mondott: "Annyi mindent írnak rólunk, de nem foglalkozunk vele. Atival mi már csak nevetünk az egészen.”
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Elton John tragikus bejelentést tett: mindkét szemére megvakult Elton John már korábban közölte, hogy egy súlyos fertőzés miatt elvesztette a látását az egyik szemére. Most azonban még rosszabbra fordult a helyzet, ugyanis mindkét szemére megvakult.
- Elképesztő fotók: Zendaya édesanyja nem olyan, amire számítottunk A 28 éves színésznő édesanyját nem gyakran látni nagy nyilvánosság előtt, pedig Zendaya saját bevallása szerint is ikonként tekint rá.
- Borzalmas tragédia: hetekkel az eltűnése után találtak rá a 44 éves zenész holttestére Hetekkel az eltűnése után holtan találták a My Chemical Romance egykori dobosát, Bob Bryart.
- Már a csoda sem segíthet – Gigantikus büntetéssel néz szembe a Harry Potter sztárja A Harry Potter-filmek egykori sztárja, Rupert Grint 1,8 millió fontos (közel 900 millió forintos) büntetésre számíthat, miután elvesztette az adóhatósággal folytatott küzdelmet.