Hirdetés

Itt az egyértelmű jel: Csuti kapcsolata komolyra fordult

Garai Kitti portré Garai Kitti

Az üzletember a közösségi oldalán mesélte el, hogy új barátnőjével elmélyült a kapcsolatuk.

Szabó Andrásra ismét rátalált a szerelem, és nagyon úgy tűnik, hogy most nem nyúlt mellé. Mióta Csuti és Kulcsár Edina kapcsolata tönkrement, az üzletember több nő oldalán is feltűnt, ám mindegyik kapcsolata hamar véget ért. A mostani párjával azonban egyre komolyabbra fordulnak a dolgok. 

Korábban az üzletember úgy nyilatkozott, hogy kedvese még nem ismeri a gyermekeit, és majd csak akkor mutatja be nekik, ha már készen állnak rá mindannyian. A jelek szerint kezd komolyra fordulni a kapcsolatuk, ugyanis Csuti az Instagram-oldalán a követőinek elárulta, hogy a gyerekek már találkoztak Biankával - szúrta ki a Blikk. Arról is beszámolt a kérdezz-felelek során, hogy egyáltalán nem okoz gondot közöttük a majd' 10 év korkülönbség.

Egyelőre nyoma sincs ennek. Nem érezhetném magam jobban!

- írta Szabó András, ismertebb nevén Csuti

Az üzletember korábban egyébként elárulta, számára imponáló volt a megismerkedésükkor, hogy küzdenie kellett a lányért, mivel az nem adta könnyen magát, nem dobott el mindent azonnal, ha kereste. A pár legutóbb egy lakattal is megerősítette szerelmét, amelynek kulcsát a vízbe dobták, ezzel jelezve, hogy sokáig terveznek együtt maradni - jegyezte meg a lap. 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés