Hirdetés

Csodálatos hír közölt a gyógyíthatatlan betegséggel küzdő énekesnő

Garai Kitti portré Garai Kitti

A súlyos betegséggel küzdő Celine Dion azt mondja, vissza fog térni a színpadra.

Ahogy arról korábban a Nap Híre is beszámolt, Celine Dion 2022-ben jelentette be, hogy súlyos betegséggel, merevember-szindrómával diagnosztizálták, ami miatt a világkörüli turnéját is lemondta, amely egyébként hazánkat is érintette volna. A betegség miatt az énekesnőt izomgörcsök és izommerevség gyötri, ezek mellett koordinációs zavarokkal küzd, aminek következtében gyakran elesik. A lesújtó diagnózis bejelentés után Celine Dion lemondta világkörüli turnéjának hátralévő részét, és azóta ritkán mutatkozott a nyilvánosság előtt.

Az alig ismert betegségnek orvosi neve Stiff Person Syndrome (SPS), egy neurológiai állapot, amely az izmok görcsösségét okozza. Celine a BBC-nek adott most interjút, melyben elmondta, hogy évekig nem tudták diagnosztizálni a betegségét. Arról is beszélt, hogy amikor turné közben elkezdett változásokat észrevenni a hangjában, szorongást érzett. "Egyszerűen csak egy kicsit furcsának éreztem" - mondja az 56 éves kanadai sztár.

Időnként az is előfordult, hogy megkérte a kísérőzenészek karmesterét, hogy bizonyos dalokat egy hangnemmel lejjebb vigye az előadásokon. "Meg kellett találnom a módját annak, hogy a színpadon legyek" - magyarázza. Celine azt remélte, hogyha mélyebben énekel, akkor esélyt adhat a hangjának a regenerálódásra. A közönség soha nem tudhatta, hogy milyen küzdelmet vív a színfalak mögött, de Celine azt mondja, akkoriban lehetetlennek érezte, hogy "szabadságot" vegyen ki. "Ezek a show-k másfél évig teltházzal mentek, és bejárták a világot. És én azt mondom az embereknek, elnézést, a görcsöm miatt lemondom?" 

Az énekesnő hatalmas nyomást gyakorolt saját magára, hogy folytassa a show-t, miközben érthetetlenül állt a tünetei előtt, amelyeket tapasztalt. Végül a diagnózis meghozta számára a felismerést, hogy ez nem turnéfáradtság. Ez tartós.

Celine Dion azt mondta, hogy mióta megfelelően diagnosztizálták, sokkal többet megértett az állapotáról, amely egyébként kezelhető. "A célom az, hogy pénzt gyűjtsek a figyelemfelkeltésre és a gyógymód megtalálására. Az csodálatos lenne" - tette hozzá. 

A színpadtól távol töltött idő alatt Celine gyógyszeres kezeléssel, fizikoterápiával és Dr. Amanda Piquet segítségével tanulta meg az alkalmazkodást a betegségéhez. Dr. Piquet számos olyan beteget kezelt, akiket szintén évekig nem diagnosztizáltak. A szakember azt reméli, hogy az, hogy Celine nyilvánosan beszélt a betegséggel folytatott küzdelméről, másoknak is segíthet. Azt mondja, hogy bár Celine élete végéig együtt fog élni ezzel az állapottal, az izomgörcsök enyhítésére alkalmazott terápia segíteni fog neki abban, hogy újra színpadon énekelhessen.

"A hangom újjá fog épülni. Úgy értem, ez már egy ideje elkezdődött. A hangom épp most épül újra, miközben beszélgetünk" - mondta Celine. 

Celine Dion két korábbi Las Vegas-i fellépése több mint 680 millió dollárt hozott. Most, hogy az énnekesnő újra látja a visszatérés lehetőségét a koncertezéshez, egy új Las Vegas-i show-ra készül. ""Nagyon keményen dolgoztunk, hogy összehozzuk ezt a show-t. Visszatértem" - mondja hatalmas mosollyal.

"Színpadon leszek. Nem tudom pontosan mikor, de hidd el, hangosan be fogom jelenteni. Már alig várom" - fűzte hozzá.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés