Ez a budapesti férfi majdnem meggyilkolta ismerősét, majd fogta magát és a Kanári-szigetekre menekült
Magyar rendőrök információi alapján a spanyol hatóságok a Kanári-szigeteken fogtak el egy emberölés kísérletével gyanúsított budapesti férfit, aki tavaly decemberben megkéselte ismerősét annak XI. kerületi lakásán, majd elmenekült az országból - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
![](https://storage.googleapis.com/naphire/bilincs-2122376-960-720-8.inbox800x450.jpg)
A 41 éves budapesti lakos ellen emberölés bűntett kísérletének gyanúja miatt folytat eljárást a BRFK nyomozó főosztálya. Az esetről azt írták, hogy az ittas és hangoskodó férfi 2023. december 16-án késsel megszúrta ismerősét, miután felszólította őt, hogy hagyja el az otthonát. Áldozata életveszélyes sérülést szenvedett.
A feltételezett tettest a fővárosi nyomozók azonosították, és mivel információik szerint külföldre szökött, vele szemben nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki – írja az ekozben.hu.
A férfit a KR Nemzeti Nyomozó Iroda közreműködésével a spanyol hatóságok 2023. december 18-án a Kanári-szigeteken fogták el, az ORFK Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ munkatársai 2024. március 21-én hozták Budapestre és átadták a BRFK nyomozó főosztály munkatársainak. A férfit őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Brutális gyilkosság áldozata lett egy 82 éves férfi, a folyóban találták meg a holttestét A gyilkosságnak már két gyanúsítottja is van, a rendőrök nyomozásba kezdtek.
- (18+) Vérfürdő az utcán: fényes nappal szúrtak halálra egy 15 éves fiút A szörnyű támadás fényes nappal történt egy forgalmas utcán.
- Könyveket szeretett volna eladni egy dombóvári férfi, cserébe teljesen kiürítették a csalók a bankszámláját Közel 5 millió forintjába fájt az áldozatnak, hogy rákattintott egy áloldalra.
- Sokkoló felfedezés Sárbogárdon: 15 évig tartottak egy rabszolgaként egy hajléktalan férfit Elképesztő tett: 15 évig tartottak rabszolgaként egy férfit Sárbogárdon.