Az Európai Parlament javaslatai alapján itthon is hatalmas változások lehetnek.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/jogositvany.inbox800x450.jpg)
Az Európai Unióban 2050-re a nullához közelivé akarják tenni a döntéshozók a halálos balesetek számát, ennek érdekében pedig közlekedésbiztonság javítását célzó csomagot tettek össze.
Az új szabályok keretében kiemelten foglalkoznak a fiatal sofőrökkel, az alkoholos és módosult tudatállapotban vezetés elleni fellépéssel és a szabályszegők büntetésének határokon átívelő, szigorodó behajtásával - írja a 24.hu.
Az Európai Parlament napirenden lévő javaslata többek között kötelező egészségügyi vizsgálatot írna elő a jogosítvány megújításához, kezdőknek pedig kétéves „próbajogosítványt” vezetne be az összes tagállamban. Megújítanák továbbá mind az elméleti, mind a gyakorlati járművezető-képzést, hogy a sofőröket jobban felkészítsék a valós vezetési helyzetekre. Külön rendelet szabályozná digitális vezetői engedélyek bevezetését és kötelező elfogadását, azaz mobiltelefonra tölthető, a fizikai vezetői engedéllyel egyenértékű jogosítványokat vezetnének be.
Az új szabályok alapján a személyautókra érvényes B kategóriájú jogosítvánnyal legfeljebb 4250 kilogramm tömegű járművet lehet majd vezetni a jelenlegi 3500 kilogrammos korlátozással szemben. Ezzel a nagyobb súlyú elektromos járművek vezetésére való átállást segítenék.
A visszaeső elkövetők esetében a vezetéstől való eltiltás határokon átívelővé válna. Ha tehát valakit az egyik tagállamban eltiltanak a vezetéstől, azt az EU-n belül máshol sem kaphat majd vezetői engedélyt.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.