Hirdetés

Brutális részletek: Berki Krisztián terrorban tarthatta Mazsit, többször meg is verhette

Garai Kitti portré Garai Kitti

A szomszédok szerint tavaly ősz óta fordult ki magából Berki Krisztián, és onnantól kezdve folyamatosan veszekedéstől és verekedésektől volt hangos a ház. A celeb alig egy hónapja élt abban a lakásban, ahol végül a kislánya holtan találta, ám ez alatt a rövid idő alatt is brutális dolgok történhettek ott. Mint azt a Naphíre is megírta, az ott élők látták és hallották a veszekedéseket, és azt is, hogy Krisztián halála előtt úgy összeveszett a feleségével, hogy az rendőrt hívott rá.  

A történtekre reagálva megszólalt Berki Krisztián egy korábbi szomszédja. Mint ismert, a celeb és a felesége hosszabb ideig éltek egy Római-parti társasházban, itt a szomszédok több mindent láthattak és hallhattak a házaspár életéből. 

"Az elején, amikor idejöttek, Mazsinak még nagy hasa volt, boldogan várta a baba megszületését. A költözésük jó hangulatban telt, de nagyon hamar elkezdődtek a gondok… Ősszel egyre többször hallottunk veszekedést, – bár nem szerettük volna hallani – és Mazsit kétségbeesettnek láttuk. Később aztán megesett, hogy kirohant a folyosóra és ott kiabált, hogy fél, hogy megöli Krisztián. Dulakodás hangjai hallatszottak, röpködtek a pofonok, még a falakon keresztül is lehetett hallani a csattanást... Borzasztó volt. De nem mertünk tenni semmit, Mazsi nem kért tőlünk segítséget és addig nem akartunk beleavatkozni más életébe" - mondta a Borsnak egy neve elhallgatását kérő szomszéd.

Az informátor szerint tavaly karácsonykor szabadult el a pokol Krisztián és Mazsi között, amikor kislányuk alig egy hónapos volt. Állítása szerint Krisztián akkor is agresszíven érkezett haza, forrtak benne az indulatok, el volt torzulva az arca és egyből veszekedni kezdett feleségével. "A veszekedés verekedésbe, inkább verésbe torkollott, Krisztián dühében hasba rúgta Mazsit úgy, hogy a kezében volt az újszülött is. Abból nagy cirkusz lett, akkor is a folyosóra menekült Mazsi, de akkor sem hívott rendőrt… Kint a teraszon vigasztalhatatlanul csak sírt és sírt" - állítja a szomszéd. 

Mazsi egyik rokona, név nélkül annyit mondott az ügyben, hogy Mazsi nem merte elmondani a családjának, hogy mi történt, de egy barátnőjének bevallotta, hogy Krisztián hasbarúgta. "Akkor raktuk össze a képet, hogy nem a szoptatástól néz ki megviseltnek, hanem a testi és lelki terrortól, amiben része volt" - tette hozzá a rokon, aki szerint Berki ősz óta folyamatosan ivott és ki akata ütni magát, semmit sem fizetett, mindent Mazsi állt. 

A lap megkereste Berki Mazsit is, aki röviden így reagált: "A családi történetek családi történetek maradnak, nem szeretnék romokat átadni a lányomnak. Ez már nem tartozik a nagy nyilvánosságra."

Berki édesanyja, Júlia szerint fia akaratos volt, nem lehetett neki parancsolni. 

"A fiamat a felesége állandóan piszkálta. Krisztiánt nem lehetett már kiskorában sem sarokba szorítani. Ha úgy érezte, hogy ezt teszik vele, akkor bizony kitört. Ilyen volt a személyisége. Ha nem piszkálták, a világ legnyugodtabb embere volt" - zárta rövidre Júlia. 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés