A Nemzeti Konzervativizmus Konferenciának (NatCon) otthont adó brüsszeli kerület polgármestere, Emir Kir kedden végzést adott ki a kétnaposra tervezett rendezvény betiltására, és azt írta: nem látják szívesen a szélsőjobboldalt.
Saint-Josse-ten-Noode polgármestere az X-en közzétett üzenetében azt írta: "polgármesteri végzését adtam ki az Nemzeti Konzervativizmus Konferencia betiltására a közbiztonság garantálása érdekében".
Brüsszelben, valamint a belga főváros Etterbeek és Saint-Josse-ten-Noode nevű kerületeiben "nem látják szívesen a szélsőjobboldalt" - jelentette ki a polgármester.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/orban-viktor-izrael-iran-haboru-bjeelentes.inbox800x450.jpg)
Végzésében a polgármester utasítást adott rendőrségi intézkedésre, és ebben azt írta: tekintettel arra, hogy a nemzeti szuverenitás védelme euroszkeptikus hozzáállást feltételez, valamint a közrend elleni súlyos atrocitások várhatók, a rendezvényt nem szabad megtartani.
Indoklásában továbbá hangsúlyozta, a rendezvényen provokatív, diszkrimináló tartalmak hangozhatnak el, a felszólalók között vannak hagyománytisztelők, homofóbok, az emberi és kisebbségi jogokat nem tisztelők, illetve a politikai iszlámról szóló vitatható művek szerzője - írja az MTI.
Szavai szerint nem kizárható, hogy belgiumi és külföldi szélsőséges csoportok veszélyeztetik a résztvevők testi épségét, információk szerint ugyanis többen érkeztek más országokból ebből a célból. Kiemelte továbbá: a rendezők nem szavatolnak elégséges biztonsági intézkedéseket.
A rendezvény betiltása továbbá azért is indokolt, mert erőszakos reakciókat válthat ki, és jelentős veszélyt jelent a közrendre, a közbiztonságra és a köznyugalomra - írta.
"A NatCon nevű konferenciát betiltom. A kerületben tilos a rendezvénnyel kapcsolatos bármilyen gyülekezés, beleértve a résztvevőket, szervezőket, ellenzőket"
- fogalmazott. A végzés megsértőire a brüsszeli rendőrség irányadó eljárási szabályzata vonatkozik - tette hozzá végzésében a rendezvénynek helyszínt adó kerület polgármestere.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.