A nemrég 76. születésnapját ünneplő Bródy János elmondása szerint nehéz napokon van túl. Rosszindulatú bőrdaganat betegség miatt háromszor is megműtötték.
A Kossuth-díjas dalszerző-énekes februárban posztolta ki műtétje utáni kórházi képeit. Állapota miatt a fellépéseit is le kellett mondania és az RTL Klub Fókusz című műsorában elárulta, hogy nagyon rosszul viselte a történteket. A mögötte álló nehéz időszakról még nem írt dalszövegeket, és nagy sajnálatára úgy néz ki, hogy egyelőre nem fogják bemutatni legújabb, - a Budapesti Operettszínház számára írt - A Képmutatók címmel musicaljét sem – írta az index.hu.
Bródy János úgy tervezi, hogy májusban már újra próbál a zenekarával. Készül a nyári fellépésekre, illetve az őszi Aréna-koncertre, és talán új dalok is születnek majd. Mielőbbi felépülést kívánunk neki.
Fotó: FB-screenshot
Kapcsolódó cikkek
- Lemondta turnéját a világhírű zenekar, miután az énekes megverte a gitárost „A zenekar meghozta azt a nehéz döntést, hogy egy kis szünetet kell tartanunk csapatként” - áll a közleményben.
- Undorító dologgal próbálkozott Shakira egy rajongója, az énekesnő azonban nem hagyta magát Shakira épp egy szórakozóhelyen lazított hétvégén, amikor tánc közben valaki be akart videózni a szoknyája alá. Az esetről videófelvétel is készült.
- Hiába várták a rajongók, Király Viktor nem jelent meg a koncerten Az utolsó pillanatban kénytelen volt lemondani a fellépését Király Viktor, ugyanis lebetegedett.
- Gyászol a világ: tragikus hirtelenséggel elhunyt Michael Jackson testvére 70 éves korában elhunyt a néhai Michael Jackson testvére, Tito Jackson.