II. Margit dán királynő vasárnap, az újévi beszédében jelentette be, hogy január 14-én, 52 év uralkodást követően lemond a trónról idősebb fia, Frigyes javára. A királyi szakértők szinte meg vannak győződve arról, hogy a királynő azért döntött így, hogy megmentse a fia házasságát.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/frigyes-herceg-maria-hercegne.inbox800x450.jpg)
Egyre több pletyka kering arról, hogy Mária hercegnő és Frigyes herceg házassága válságba került, miután a trónörököst Madridban lefényképezték egy mexikói színésznővel, Genoveva Casanovával. A híresztelések szerint a hercegnek viszonya is lehet a színésznővel.
A királyi szakértők szerint az sem véletlen, hogy pont most mondott le a királynő, ugyanis szerintük II. Margit így próbálja megmenteni fia házasságát, ezzel együtt a monachiát is.
Szerintem Margit aggódhatott amiatt, hogy a házasságuk bajban van, ezért cselekednie kellett. A királynő mindig is úgy gondolta, hogy Mária fantasztikus érték a királyi család számára, így ha azon gondolkodott volna, hogy elhagyná azt, az katasztrófával ért volna fel. Most abban reménykedik, hogy Frigyes és Mária megbeszélik a nézeteltéréseket, és együtt dolgoznak majd királyként és királynéként
- idézte az Index Phil Dampier szakértőt, aki azt is elárulta, hogy őt is sokként érte, hogy II. Margit lemondott a trónról, és erős a gyanúja hogy ennek köze van ahhoz, hogy fiát egy másik nő társaságában látták. zerinte az is a bajra utalhat, hogy Mária hercegné nemrég Ausztráliában járt gyerekeivel, viszont férje csak néhány nappal később csatlakozott hozzájuk.
Egy másik szakértő, Richard Fitzwilliams királyi kommentátor pedig azt mondta, hogy a herceg és a színésznő állítólagos viszonyával kapcsolatban előkerült fényképes bizonyítékok rendkívül károsak voltak a királyi családra nézve. Szerinte egyébként még az is befolyásolhatta a királynő döntését, hogy nemrégiben egy hátműtéten esett át. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a királynő eddig mindig elvetette még csak a lemondás gondolatát is, így minden bizonnyal nyomós ok kellett ahhoz, hogy mégis így tegyen. iszonyával kapcsolatban előkerült fényképes bizonyítékok rendkívül károsak voltak a királyi családra nézve.
Korábban a naphire.hu arról is írt, hogy Katalin hercegné beleszeretett egy milliárdosba. Mint ismert, Katalin és Vilmos már 2003 óta alkot egy párt, azonban nem mindig volt tökéletes a kapcsolatuk, sőt, rövid időre még szakítottak is egymással, s ekkor Katalin egy milliárdos fiatalember mellett vigasztalódott állítólag. Katalin a hírek szerint akkor azért szakított a herceggel, mert ő maga már készen állt a házasságra és a családalapításra, de Vilmos még várni akart, így megadta neki a szabadságot.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.