Hirdetés

Dagad a botrány a BMW körül: tiltott kínai alkatrészeket használtak az autóikba

Nap Híre portré Nap Híre

Az amerikai szenátus pénzügyi bizottsága kiterjesztette a BMW ellen indított vizsgálatot, mivel az autógyártó tiltott kínai alkatrészeket tartalmazó járműveket importált az Egyesült Államokba.

Ron Wyden szenátor a BMW északi-amerikai vállalatának írt levelében megkérdezte, hogy a cég leállította-e már azoknak az alkatrészeknek a behozatalát, amelyek előállítása a kínai ujgur kisebbség által végzett  kényszermunkához köthető. A BMW múlt hónapban bejelentette, hogy lépéseket tesz az érintett termékek importjának leállítására - írja az EconomX.

A vizsgálat két év után derítette ki, hogy legalább 8 ezer Mini Cooper tartalmaz tiltott alkatrészeket. A szabálysértést elkövetők listáján további autógyártók is szerepelnek, köztük a Jaguar, Land Rover és a Volkswagen is.

Az amerikai  kongresszus még 2021-ben fogadta el törvénybe az ujgur kényszermunka megelőzéséről szóló törvényt. A jogszabály célja, hogy megakadályozza az áruk behozatalát Kína északnyugati, Hszincsiang régiójából, ahol a legtöbb ujgur él. A JWD 2023 decemberében került fel az UFLPA Entity Listájára, ami azt jelenti, hogy termékei vélhetően kényszermunkával készülnek. Kínát azzal vádolják, hogy az elmúlt években több mint egymillió ujgurt tartott fogva akarata ellenére Hszincsiangban. A kínai külügyminisztérium reagálva a vádakra elítélte az UFLPA-t, mondván, hogy az sérti a hszincsiangi emberek túlélési és foglalkoztatási jogait.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés