Az Egyesült Államok kilenc államából tizenkilenc ember érzékelt káros reakciókat, miután olyan botoxot kaptak, amelyeket engedély nélkül, képzetlen személyektől vagy nem orvosi ellenőrzés mellett adtak be - közölte az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központja.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/botox-injekcio.inbox800x450.jpg)
A központ tájékoztatása szerint kilenc embert kellett kórházba szállítani a kezelések után, négyet pedig botulizmus (egy ritka, de veszélyes bénulásos betegség) elleni antitoxinnal kezeltek, mert aggályos volt, hogy a botulinum toxin az injekció beadásának helyén túlra is terjedhetett - írja a CNN.
A CDC szerint a 19 érintett személy közül mindenki nő, és az érintettek 25 és 59 év közöttiek. Egy kivételével mindegyikük arról számolt be, hogy kozmetikai célból kapta az injekciót. Több állami és helyi egészségügyi hivatal, valamint az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala vizsgálja a bejelentéseket. A CDC ugyanakkor azt javasolta, hogy mindig kérdezzük meg a szolgáltatókat, hogy rendelkeznek-e engedéllyel és képesítéssel az injekciók beadására, valamint kérdezzük meg azt is, hogy a termék az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) által jóváhagyott-e, és megbízható forrásból származik-e. Ha kétség merül fel, akkor pedig inkább ne adassuk be az injekciót.
A botulizmus egy ritka, de súlyos betegség, amelyet a baktériumok által kibocsátott toxinok okoznak, amelyek az idegrendszert támadják meg. A tünetek között szerepelhet homályos vagy kettős látás, nehézlégzés, fáradtság, furcsa beszéd vagy rekedt hang. Ha nem kezeljük a tüneteket, akár izombénulás is kialakultak órákon vagy napokon belül, ami akár halálos kimenetelű is lehet. A Clostridium botulinum baktérium a Botox és hasonló kozmetikai anyagok összetevője. A botulinumtoxin tisztított formáját az FDA engedélyezte, hogy engedélyezett egészségügyi szolgáltatók kozmetikai kezelésként használják.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Rémisztő hír érkezett: újabb veszélyes kór ütötte fel a fejét, már két ember halálát okozta Először okozta ember halálát a Zika-vírushoz hasonló elváltozásokkal járó Oropouche-láz - jelentette be a brazil egészségügyi minisztérium csütörtökön két észak-brazíliai nő halára hivatkozva.
- Riadót fújtak: új halálos betegség terjed, már több áldozata is van Újabb gyógyíthatatlan betegség jelent veszélyt az emberekre. A koronavírus a mai napig jelen van az életünkbe, most pedig egy újabb komoly fertőzés ütötte fel a fejét, ami képes az emberekre is átterjedni.
- Nagy a baj, kitört az extrémhőség-járvány: az ENSZ felszólította az országokat António Guterres ENSZ-főtitkár csütörtökön felszólította az országokat, hogy cselekedjenek az általános éghajlatváltozás okozta "extrémhőség-járvány" ellen, pár nappal azután, hogy a világban rekordmeleget mértek.
- Megvan a boldog élet titka: azonnal tedd magadévá ezt az 5 szokást Ha körülnézel a környezetedben, azt láthatod, hogy egyesek félig telinek, mások félig üresnek látják a poharat. Azonban arról te magad dönthetsz, hogy miként szeretnéd élni az életed. Most kiderült, mi az az öt szokás, amivel boldogabbá tehetjük a napjainkat, így az egész életünket is.