Hirdetés

Boszorkányátok videóval zsarolták Pogbát

Morvay Péter portré Morvay Péter

Bátyja szerint a futballista egy varázslódoktort szerződtetett Mbappé ellen

Hivatkozás másolása

Megdöbbentő vallomást tett a francia nyomozóknak Paul Pogba. A 29 éves sztár szerint bátyja és gyerekkori barátai életveszélyes fenyegetésekkel követeltek tőle 13 millió eurót (több mint 5 milliárd forint).

Pogba a rendőrségnek elmondta, hogy egy fegyveres banda elhurcolta és fogva tartotta egy párizsi lakásban, ahol hatalmas összeget követeltek tőle.

A zsarolókat bátyja, Mathias és gyerekkori barátai vezették, akik azzal fenyegetőztek, hogy leleplező videókat tesznek közzé Pogbáról. Azt állították, hogy 13 éven át „ingyen nyújtottak diszkrét védelmi szolgáltatásokat” a labdarúgónak, pályafutásának mindkét helyszínén, Manchesterben és Torinóban is.

A francia játékos elmondta a rendőröknek, hogy mindig is igyekezett segíteni azokon a barátain, akik közel álltak hozzá. Ugyanakkor korábban az egyiküket valóban kidobta manchesteri házából, miután rájött, hogy az illető ellopott tőle 200 ezer eurót.

A zsarolók állítólag nem csak fegyverrel igyekeztek pénzt kicsikarni a sztárjátékosból, hanem egy bizarr fenyegetéssel is. Állítólag birtokukban van egy olyan felvétel, amely azt bizonyítja, hogy Pogba egy boszorkánydoktort, „marabut” szerződtetett, akivel a szintén francia Kylian Mbappét akarta megátkoztatni.

A vallomásból az nem derült ki, hogy miért akart volna Pogba ilyen misztikus eszközöket bevetni a Paris Saint Germain sztárjátékosa ellen.

Pogba bátyja – aki maga is profi labdarúgó és több európai bajnokságban játszott alsóbb osztályú csapatokban – tagadja a zsarolás vádját, de közzétett egy négy nyelvre lefordított videót, amelyben „bombameglepetéseket” ígért testvéréről.

„Most mindenki megismerheti kisöcsém igazi arcát.”

A Twitteren pedig azt írta bátyának: „Paul, te a hazugságaiddal teljesen el akartál hallgattatni, hogy börtönbe küldj. A francia, angol, olasz és spanyol közvélemény - vagyis az egész világ -, valamint a szurkolók, de még inkább bátyám csapattársai a francia válogatottban és a Juventusban, valamint a szponzorok megérdemlik, hogy bizonyos dolgokat megtudjanak.”

Az ügyben Pogba feljelentése nyomán a francia és az olasz hatóságok közösen folytatják a nyomozást. 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés