Erre a kérdésre keresi a választ az ATV riportműsora vasárnap este.
- hangzik el az ATV Heti Napló Sváby Andrással című műsor ajánlójában, a Nap Híre pedig további részleteket tudott meg a ma este adásba kerülő riportról, György Gabitól. “Azért, hogy hitelesen be tudjuk mutatni a magyar börtönviszonyokat, én is kértem forgatási engedélyt a Büntetésvégrehajtási Országos Parancsnokságától, de sem nyilatkozót, sem forgatási engedélyt nem kaptam. Szabadságolásra hivatkoztak” - közölte lapunkkal a riporter. Akadtak azonban mások, akik készségesen meséltek a témával kapcsolatban.
Köztük volt Herczeg Zoltán, ismert közéleti személy, divattervező aki alig több mint egy éve maga is megtapasztalhatta, milyen az élet a rácsok mögött. Fél évet ült előzetesben, miután 100 gramm füvet találtak nála. “Kopott, koszos, ócska, lepukkant, körülbelül világháborút látott állapotok, minden nagyon régi, nem nagyon működött semmi” - mesélte az ATV műsorának a divattervező, aki azt is részletesen elárulta, miért történhetett meg, hogy közel egy hétig a zárkáját sem tudta elhagyni, hogy a napi egy órás sétáján részt vegyen. Az is kiderült, a jogvédő szervezetet, a Helsinki Bizottságot, 2017 óta nem engedik be a börtönökbe. Hogy miért és szerintük mi lehet a börtönök túlzsúfoltságának az oka, természetesen szintén megtudjuk majd a riportból. Ebben a témában ráadásul egy ismert büntetőjogász is kifejti az álláspontját és meglátásait. De ez nem minden.
A Heti Napló riportere, György Gabi titokban jelentkezett börtönőrnek is. Hogy milyen feltételekkel és milyen fizetéssel várnák őt a munkába, vasárnap este az ATV Heti Napló Sváby Andrással című műsorban derül majd csak ki.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Szörnyű baleset ért egy gyermeket Szabolcsban, beleesett a szemétégető gödörbe és súlyosan megsérült A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal az apával szemben, akinek a gondatlansága miatt 4 éves fia a szemétégető gödörbe esett, és súlyosan megégett.
- (18+) Kegyetlen gyermekbántalmazás: földhöz vágta az öt hónapos gyermekét egy férfi, belehalt a sérüléseibe A Békés Vármegyei Főügyészség minősített emberölés bűntette miatt indítványozta egy 35 éves békési férfi letartóztatását. Az elkövető olyan súlyosan bántalmazta a gyermekét, hogy a kisbaba belehalt a sérülésekbe.
- Halálos tragédiához vezetett egy gépkezelő gondatlansága a békéscsabai gyárban Emberi gondatlanság miatt történt halálos üzemi baleset tavaly augusztusban egy békéscsabai gyárban, ezt állapította meg a rendőrség, amely befejezte az ügy vizsgálatát.
- Tragédia Murakeresztúron: brutálisan meggyilkoltak egy 28 éves nőt A haláleset körülményeit a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja.