Az orosz erők tüzet nyitottak egy szállítóvállalatra Herszonban hétfő délelőtt, a támadás következtében négy civil sérült meg - közölte Olekszandr Prokugyin, a régió kormányzója a Telegramon.
A tisztégviselő szerint a városban két sérült súlyos állapotban van. Ihor Klimenko belügyminiszter a Telegramon hozzátette, hogy az ágyúzás során a KORD különleges alakulat tagjainak sikerült megmenteniük egy civil lakost, akinek egy robbanásban leszakadt a lába, és az állapota válságos. "Egy rendőrautó is tűz alá került, két rendőr sérült meg, egyikük súlyosan" - írta a tárcavezető.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál helyi kormányzói hivatalok jelentéséiből készített hétfői összefoglalójában azt emelte ki, hogy az elmúlt nap során Ukrajna-szerte öt helyi lakos vesztette életét, és 16 sebesült meg az orosz hadsereg támadásai következtében.
Az ukrán katonai hírszerzés sajtószolgálata Telegram-csatornáján közzétett közleményében arról számolt be, hogy ukrán drónok támadták meg az oroszországi Szmolenszkben lévő repülőgépgyárat, ahol H-59-es rakétákat gyártottak. A közlés szerint a négy drónból három eltalálta az üzemet. Mihajlo Fedorov miniszterelnök-helyettes, digitális fejlesztési miniszter pedig a Telegramon arról adott hírt, hogy az ukrán "drónhadsereg" a múlt hét folyamán rekordszámú orosz tüzérségi fegyvert talált el: 69 tarackágyút és 17 önjáró tüzérségi egységet. Hozzátette, hogy a drónkezelők összesen 220 orosz járművet találtak el, köztük 33 harckocsit, 41 teherautót és "egy csomó hadfelszerelést" - írja az MTI.
Az ukrán vezérkar hétfői helyzetjelentése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége mostanra meghaladta a 279 ezret. Az ukrán erők vasárnap megsemmisítettek egyebek mellett 15 harckocsit, 48 tüzérségi és három légvédelmi rendszert, valamint 18 drónt.
Kapcsolódó cikkek
- Meghalt Henry Kissinger 100 éves korában elhunyt Henry Kissinger.
- Most jött: Amerikai katonai repülő zuhant a tengerbe Japánnál, egy ember meghalt A tengerbe zuhant egy amerikai katonai repülőgép Japán nyugati részénél egy sziget közelében szerdán hat emberrel a fedélzetén, a balesetben legkevesebb egy ember életét vesztette - közölte a japán parti őrség. A történteket később az amerikai védelmi tárca is megerősítette.
- Lecsaptak a rendőrök: Terrortámadásra készült egy tizenéves fiú egy karácsonyi vásáron Őrizetbe vettek egy 15 éves fiút Nyugat-Németországban, aki a gyanú szerint terrortámadásra készült egy karácsonyi vásáron - közölték szerdán a német hatóságok. Az ország keleti felében hasonló gyanúval egy 16 éves fiatalt fogtak el.
- Ha hinni lehet az oroszoknak, elfoglalták Artyomovszkoje települést Elfoglalták Artyomovszkoje települést a "Donyecki Népköztársaságban" az orosz fegyveres erők déli csoportosulásának alegységei - közölte szerdán az orosz védelmi tárca.