Azt mondta, egy plázában bombát helyezett el, legalább 1500 embernek kellett elhagynia az épületet.
A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 39 éves férfival szemben, aki tavaly júniusban a segélyhívó számon azt a valótlan bejelentést tette, hogy az egyik újbudai bevásárlóközpontban bombát helyezett el, ami negyed órán belül robbanni fog. A fenyegetésre több mint 1500 embernek kellett elhagynia az épületet.
A vádlott 2022. június 7-én, este, a VIII. kerület, Keleti pályaudvarnál lévő egyik nyilvános telefonfülkéből tárcsázta a segélyhívó számot, amelyen azt a valótlan bejelentést tette, hogy egy bombát helyezett el egy XI. kerületi plázában, ami 15 perc múlva robbanni fog.
A vádlott bejelentése alapján az újbudai bevásárlóközpont teljes épületét kiürítették, ennek során kb. 1500-1700 embernek kellett elhagynia a plázát, az üzleteknek aznapra be kellett zárniuk, a tűzszerészek pedig a teljes épületet átvizsgálták.
A férfival szemben köznyugalmat súlyosan megzavaró közveszéllyel fenyegetés miatt nyújtottak be vádiratot, és arra tettek indítványt, hogy a bíróság az ügyben tárgyalás mellőzésével hozzon érdemi döntést, a férfival szemben büntetővégzéssel felfüggesztett szabadságvesztést szabjon ki.
Kapcsolódó cikkek
- Nem hiszi el: rosszul alszik a négy fiatal lányt meggyilkoló százhalombattai rém Balogh Lajos úgy véli, az ember álmait biztosan a lelkiismeret irányítja.
- (18+) Vérfagyasztó gyilkosság: Agyonlőttek egy hároméves gyermeket az utcán A kisfiú azonnal szörnyethalt.
- Újabb bajban Trump: egy bíró elvenné a cégeit, és csődgondnokot küld rá Ez a hét sem múlt el Donald Trump elleni vádemelés nélkül, most céges csalást követett el a manhattani ügyészség szerint.
- Rémséges dolgot művelt ez a tiszanánai férfi, elfogatóparancsot adtak ki ellene A Nógrád vármegyei rendőrség a lakosság segítségét kéri.