Elsőre talán kissé félelmetesnek tűnhet, amit egy nő talált a hátsó kertjében, de ha jobban megnézzük, talán mi is megbarátkozunk vele, ahogy a kommentelők tették.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/fura-molylepke.inbox800x450.jpg)
Értetlenül fogadta a kertjében feltűnő, barna, csigaszerű rovart a Sydney-ben élő háztulajdonos. A furcsa kis lényt a sövényen vette észre, és persze azonnal lefotózta, és feltette a Facebookra, hogy megtudja, pontosan mi is az.
A hernyó alakú lény rózsaszín-fekete szemei olyanok voltak, mint egy rajzfilmfigurának, és az internet azonnal felkapta a fotókat. Több felhasználó is kommentálta a posztot, miközben próbálták kitalálni, mivel állnak szemben.
Olyan is volt, aki arra tippelt, hogy a kis rovar nem is igazi, csak a posztoló készítette.
"Komolyan azt hittem, hogy egy furcsa alakú, kitömött harisnyára ragasztottál műanyag szemeket" - írta egy másik felhasználó.
Voltak, akik ugyan nem tudták, hogy mi lehet a rovar, mégis azt mondták, hogy imádnivalóan néz ki.
Andrew Mitchell, az Ausztrál Múzeum entomológusa szerint a lény a fakóbarna sólyomlepke - egyfajta moly - lárvaformája, botanikai nevén Theretra latreillii. Leggyakrabban szőlőtőkéken fordul elő, és elég gyakoriak, különösen az évnek ebben az időszakában - írja a Daily Mail.
A rovar testének jellegzetes barna színe van, ami lehetővé teszi az élőlény számára, hogy álcázza magát a ragadozókkal szemben. A furcsa alakú szemeket a bogár arra is használja, hogy megvédje magát attól, hogy zsákmánnyá váljon, a színes foltok ugyanis elriasztják a ragadozókat. Ha fenyegetve érzik magukat, felfújják a testük elejét, a levegőbe emelik, és így szemből nézve kígyónak tűnhetnek - erre is jók a foltok. Gyakran megtalálhatóak a kertvárosi környezetben, és nem harapnak vagy csípnek, de zöld folyadékot bocsáthatnak ki, ha megzavarják őket.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Megszökött a Fővárosi Állatkertből egy prérikutya, videón, ahogy a járókelők terelgetik a riadt állatot Megszökött a Fővárosi Állat- és Növénykertből egy prérikutya csütörtökön. Az esetről egy videó is készült, amelyen látható, hogy a félénk állat a járdára keveredett, de nem igazán tudja, hogy merre menjen.
- Botrány a népszerű magyar fesztiválon; elutazott nyaralni az énekes, mert elfelejtette, hogy fellépése van Vasárnap rendezik meg a Strudlifesztivált Csanáloson, azonban az utolsó pillanatban az esemény programját át kellett szervezniük, mert Hevesi Tamás, a fesztivál fő fellépője megfeledkezett róla, hogy a hét végén koncertje lesz.
- L. L. Junior legújabb interjúja ismét elszabadította a poklot a Fekete Vonat tagjai között Már másfél éve annak, hogy a Fekete Vonatnak örökre vége, a tagok azonban még mindig fújnak egymásra. L. L. Junior egy friss interjúja miatt Beat nagyon kiakadt, üzent is az énekesnek.
- Elképesztő fotón a Gáspár család kisebbik lánya – rá sem ismerni Virágra A Gáspár család kisebbik lánya, Virág ma ünnepli a 22. születésnapját.