Hirdetés

Baj van? Biden kórházba került, beavatkozásra is szükség volt - részletek

Morvay Péter portré Morvay Péter

A szokásos ellenőrző vizsgálatok során Biden mellkasán egy kisebb elváltozást távolítottak el biopszia céljából, amelynek eredménye még várat magára.

Joe Biden továbbra is „egészséges” és „életerős” - jelentette ki orvosa a CNN beszámolója szerint, miután az elnök a Walter Reed Országos Katonai Orvosi Központban átesett egy rutinvizsgálaton.  

Dr. Kevin O'Connor szerint Biden továbbra is

„alkalmas az elnöki feladatok sikeres ellátására”.

Az elnök testfunkciói kielégítőek, és a rendkívül részletesnek nevezett neurológiai vizsgálat sem talált olyan leletet, amely stroke-ra, sclerosis multiplexre vagy Parkinson-kórra utalna.

Ez utóbbi vizsgálat azért számít kiemelt jelentőségűnek, mert Joe Biden a közelmúltban több alkalommal viselkedett furcsán és bizonytalanul a nyilvánosság előtt.

Biden volt, amikor elaludt, máskor pedig majdnem leesett a színpadról, és ezekről az esetekről videófelvétel is készült.

Emiatt aztán saját hívei is támadják az elnököt. 

Ugyanakkor a Fehér Ház a 2021-ben végzett előző vizsgálatához hasonlóan most sem közölte, hogy Bidenen elvégeztek-e valamilyen kognitív tesztet, amelyet egyes orvosok idősebb felnőttek számára ajánlanak.

Biden számára mindent leír előre a stábja
Biden számára mindent leír előre a stábja Jim Lo Scalzo, MTI/EPA

A jelentés szerint Biden legkomolyabb fizikai problémája a járásával kapcsolatos, és ehhez speciális talpprotézist írtak fel a számára. Mint kiderült az elnök kontaktlencsét használ, miután ennek a receptjét is frissítették a vizsgálatok során.

Az orvosi diagnózis úgy tűnik, nem jelent akadályt Biden 2024-es újraindulása előtt, amelynek bejelentése márciusra várható. Biden egy esetleges második ciklus végén 86 éves lenne, ami rekordkornak számítana az elnökök között.

Dr. Kevin O'Connor beszámolója alapján az elmúlt év legjelentősebb egészségügyi eseménye Biden számára a nyári Covid-19 betegsége volt. Az orvos elmondta, hogy az elnök vérének oxigénszintje nem csökkent 97% alá, és

életfunkciói a megbetegedés során végig normálisak maradtak.

Az orvosi jelentés szerint Biden nem tapasztalta a „hosszú Covidra” jellemző maradványtüneteket sem.

A mostani vizsgálat a második alapos orvosi ellenőrzés volt Biden elnökké választása óta. Orvosa 2021-ben szintén azt jelentette, hogy az elnök „egészséges, életerős” 78 éves, és alkalmas a főparancsnoki tisztség betöltésére.

Az elnököknek amúgy nincs törvényi kötelezettségük arra, hogy információkat adjanak ki az egészségi állapotukról, és szabadon dönthetnek arról, hogy mely részleteket hozzák nyilvánosságra. 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés