Januárban átlagosan 11 százalékos béremelés volt az orvosoknál, jövő márciusban pedig a szakdolgozók, szakápolók bérrendezésének második üteme következik - mondta el az Országgyűlés népjóléti bizottságának keddi ülésén a belügyminiszter.
Éves meghallgatásán Pintér Sándor emlékeztetett: jelenleg az orvosok átlagos bére 2 197 000 forint, a szakápolóké pedig 595 ezer forint. A szakápolók javadalmazásának megállapításánál az orvosokét vették alapul, annak 37 százalékában. A miniszter szavai szerint a szakápolók természetesen ennél többet is érdemelnek, de a gazdaság helyzete jelenleg ennyit tesz lehetővé - írja az MTI.
Kitért arra is: javult a magyar egészségügy helyzete az utóbbi egy évben, amióta az ágazat feladatait a Belügyminisztérium koordinálja, a kormány Európa legjobb egészségügyi rendszerét fogja létrehozni.
Arról is beszélt: az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér bevezetésével Magyarország egész Európát megelőzte. A kórházi fertőzések terén "a hetedik legjobb helyen állunk Európában", amivel nem elégedett, azt szeretné, ha "az elsők lennénk" - fűzte hozzá.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Frissítették a meteorológusok az előrejelzést: egyelőre nem várható újabb csapadék Duna vízgyűjtőin Sem Magyarországon, sem a Duna vízgyűjtőin nem várható érdemi csapadék területi átlagban a következő öt-hét napban - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán hétfőn.
- Megizmosodott a forint, ennyiért lehet most eurót váltani Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
- Olyan nagy a baj az árvíz miatt, hogy keddtől a 2-es villamos vonalán is korlátozzák a közlekedést A hírt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jelentette be, miután Karácsony Gergely a Duna vízszintjének gyors emelkedése miatt harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el Budapest valamennyi árvízvédelmi szakaszán.
- Árvíz a Dunán: lezárták a vámosszabadi határátkelőt a forgalom elől A Duna áradása miatt lezárták a vámosszabadi határátkelőt a közúti forgalom elől hétfőn - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.