Egy hajléktalan levágta barátja fejét, majd végig vitte a bonni városközponton, és a bíróság bejárata elé rakta.
A 38 éves hajléktalan férfi drog hatása alatt vágta le a barátja fejét, és egy műanyag zacskóba rakva cipelte magával. A rendőrök elfogták.
A német Bild jelentése szerint a marokkóit elmebetegek intézetébe szállították. Nem mutatkozott különösebben közlékenynek. Már korábban is kapcsolatba került a rendőrséggel, kábítószerrel összefüggő bűnözés miatt.
Ám utóbb kiderül, az áldozat nem a lefejezésbe halt bele.
A rendőrségi nyomozás szerint az elfogott és a halott is évek óta állandó lakcím nélkül élt. A nyomozók Bonnban, a Rajna partján találták meg a 44 éves elhunyt férfi törzsét.
A halott szerdai boncolása kiderítette, hogy a 44 éves barát, a líbiai férfi súlyos betegsége következtében halt meg. A hajléktalan marokkói pedig kábítószer hatására levágta a már halott barátja fejét, és gyalog vitte a bíróságra.
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Brutális gyilkosság áldozata lett egy 82 éves férfi, a folyóban találták meg a holttestét A gyilkosságnak már két gyanúsítottja is van, a rendőrök nyomozásba kezdtek.
- (18+) Vérfürdő az utcán: fényes nappal szúrtak halálra egy 15 éves fiút A szörnyű támadás fényes nappal történt egy forgalmas utcán.
- Könyveket szeretett volna eladni egy dombóvári férfi, cserébe teljesen kiürítették a csalók a bankszámláját Közel 5 millió forintjába fájt az áldozatnak, hogy rákattintott egy áloldalra.
- Sokkoló felfedezés Sárbogárdon: 15 évig tartottak egy rabszolgaként egy hajléktalan férfit Elképesztő tett: 15 évig tartottak rabszolgaként egy férfit Sárbogárdon.