Hivatalos személy elleni erőszak, valamint hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt folytat nyomozást a Fővárosi Nyomozó Ügyészség, egy német állampolgárságú férfi és két rendőr őrizetét rendelték el.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/police.inbox800x600.jpg)
Az MTI szerint a budapesti rendőrök november 29-én bűncselekmény gyanúja miatt előállítottak egy német férfit, aki a fogdában arra panaszkodott, hogy fázik. Az egyik rendőr kiengedte, hogy a folyosón lévő ruháját felvegye, de amikor kiderült, hogy a pulóverben lévő madzag önkárosításra is alkalmas lehet, mégsem engedte meg.
A gyanú szerint a német férfi felháborodásában ököllel állon ütötte a rendőrt, aki jelentette az esetet. Erre egy másik rendőr szaladt oda a férfihoz, majd a gyanú szerint gumibottal többször megütötte. A földre került férfit a fogdaőri feladatokat ellátó rendőr lefogta, míg társa folytatta az ütlegelését - írta a vádhatóság.
"A nyomozó ügyészek a német férfival szemben hivatalos személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúját, míg a két rendőrrel szemben társtettesként hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettének a megalapozott gyanúját közölték, majd elrendelték mindhárom gyanúsított őrizetét"
- közölték.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Brutális gyilkosság áldozata lett egy 82 éves férfi, a folyóban találták meg a holttestét A gyilkosságnak már két gyanúsítottja is van, a rendőrök nyomozásba kezdtek.
- (18+) Vérfürdő az utcán: fényes nappal szúrtak halálra egy 15 éves fiút A szörnyű támadás fényes nappal történt egy forgalmas utcán.
- Könyveket szeretett volna eladni egy dombóvári férfi, cserébe teljesen kiürítették a csalók a bankszámláját Közel 5 millió forintjába fájt az áldozatnak, hogy rákattintott egy áloldalra.
- Sokkoló felfedezés Sárbogárdon: 15 évig tartottak egy rabszolgaként egy hajléktalan férfit Elképesztő tett: 15 évig tartottak rabszolgaként egy férfit Sárbogárdon.