Baltimore-i katasztrófa: újabb holttestet találtak a búvárok az összeomlott híd roncsai között
Újabb áldozat holttestét találták meg a kutatóbúvárok a múlt héten összeomlott Francis Scott híd roncsai között dolgozó búvárok - jelentette be Baltimore polgármestere helyi idő szerint pénteken este.
Brandon Scott közölte, hogy a 38 éves Maynor Yasir Suazo-Sandoval holttestét sikerült kiemelni a vízből, és egyben köszönetet mondott a károk elhárításán dolgozó egységeknek, hogy változatlanul az áldozatok megtalálását tekintik elsődlegesnek.
A múlt héten kedden kora hajnalban bekövetkezett katasztrófa idején a hídon nyolc, kátyúzási munkát végző útépítő volt, közülük két embert sikerült élve kimenteni, két holttestet már korábban megtaláltak, és még három áldozat maradványait keresik.
A Francis Scott Key Bridge, a Baltimore-i kikötő bejáratánál, a Patapsco folyó torkolata fölött ívelő 2,6 kilométer hosszúságú híd nagy része összeomlott, amikor egy meghibásodott és irányítását vesztett konténerszállító, a Dali nekiütközött az egyik acél tartópillérnek. A 55 méterrel vízszint fölé magasodó, többsávos autóutat hordozó építmény néhány másodperc alatt omlott össze. A hajó néhány perccel korábban vészjelzést adott le, ami elegendő időt adott a hatóságok számára, hogy gyors intézkedéssel leállítsák a hídon a forgalmat, a karbantartó munkásokat azonban már nem sikerült értesíteni - írja az MTI.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/baltimore-hid-usa-wjla-mti.inbox800x450.jpg)
Joe Biden elnök pénteken a helyszínen járt, ahol a mentési munkákról tájékozódott, és sajtótájékoztatóján a híd újjáépítését ígérte, megfogalmazása szerint "eget és földet megmozgatnak" ennek érdekében, és azt hangoztatta, hogy az egész ország Baltimore mögött áll.
A híd roncsainak eltávolításán dolgozó műszaki szakemberek csütörtökön azt közölték, hogy várhatóan négy héten belül tudják annyira megtisztítani a vízi utat, ami Baltimore kikötőjének korlátozott újranyitását lehetővé teszi. Az amerikai haderő hadmérnöki egységének közlése szerint akár a hónap végére szabaddá válhat egy 85 méter széles, 11 méter szélességű csatorna, amelyen keresztül már nagyobb áruszállító hajók is átjutnak.
A közzétett mentési menetrend alapján május végére a kikötő visszatérhet a teljes kapacitásának megfelelő működéshez, amikorra 213 méter szélességű és 15 méter mély szakaszon szabaddá válik a hajózás. Jelenleg elsősorban a mentési munkákon dolgozó vízijárművek mozgását segítő, több, kisebb közlekedési folyosó van csak. A mentesítési munkát segíti az Egyesült Államok keleti partvidékének legnagyobb daruja, amely 1000 tonna emelésére képes.
Baltimore kikötője nem csak Maryland állam, de a teljes amerikai gazdaság számára meghatározó bizonyos termékek szállításában, így gépjárművek és mezőgazdasági alkatrészek importja és exportja szempontjából. A kikötő leállása miatt emberek ezreinek munkahelye került veszélybe a kikötőben, és naponta milliós kiesést jelent a gazdaság számára.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.