Micsoda tahó! Temetőbe (!) hajtott a magyar audis, majd azt hitte, megússza, ha elrejti rendszámát
Súlyos közlekedési baleset történt Uszód belterületén szombatról vasárnapra virradóra: egy Dunaszentbenedekről Kalocsa irányába tartó sofőr kanyarodás közben elveszítette a kontrollt az autója fölött, majd egy temető kerítését letarolva a sírkertben oldalára borulva érkezett meg.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/szirena-4.inbox800x450.jpeg)
Az Index azt írja, az Audi sofőrje feltehetően nem vette számításba a megromlott útviszonyokat, így túl gyorsan vette be a kanyart az esőben és megcsúszott a vizes úton. Ennek következtében az út baloldalára átsodródott, majd kidöntötte a temető kerítését, ezután egy sírkő megdobta, az audi megpördült és végül az oldalán állt meg.
Ám az igazi döbbenetes csak ezután jött: a sofőr nagynehezen kimászott a kocsiból, majd gyorsan leszerelte az autója rendszámát, mielőtt bárki észrevette volna a sírkő megrongálásával járó balesetet.
A sofőr azonban megint elszámolta magát, ugyanis a felelősségre vonást nem úszhatja meg: az Audi az alvázszám alapján könnyen beazonosítható, ráadásul az autók és annak vezetőjét is jól ismerik a helyiek. Úgy tudni, a sofőr rengetegszer megtette már ezt utat, ugyanis géderlaki lakos. Persze elképzelhető, hogy most nem ő vezette a kocsit, a helyi rendőrök a nyomozás során megtekinthetik a felvételeket, amiket az érintett települések biztonsági kamerái rögzítettek, hogy kiderítsék az igazságot.
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Brutális gyilkosság áldozata lett egy 82 éves férfi, a folyóban találták meg a holttestét A gyilkosságnak már két gyanúsítottja is van, a rendőrök nyomozásba kezdtek.
- (18+) Vérfürdő az utcán: fényes nappal szúrtak halálra egy 15 éves fiút A szörnyű támadás fényes nappal történt egy forgalmas utcán.
- Könyveket szeretett volna eladni egy dombóvári férfi, cserébe teljesen kiürítették a csalók a bankszámláját Közel 5 millió forintjába fájt az áldozatnak, hogy rákattintott egy áloldalra.
- Sokkoló felfedezés Sárbogárdon: 15 évig tartottak egy rabszolgaként egy hajléktalan férfit Elképesztő tett: 15 évig tartottak rabszolgaként egy férfit Sárbogárdon.