Egy autós elvesztette az uralmát a kocsi felett, majd átrepült a másik oldal belső sávjába.
A MKIF nagyon durva videót tett közzé a Facebook-oldalán. Beszámolójuk szerint egy személyautó az M70-ről hajtott volna fel az M7-re, de a gyorsítósávon elvesztette uralmát a kocsi felett. Az autó megcsúszott és azzal a lendülettel át is röppent a másik oldal belső sávjába. Szerencsére senki sem sérült meg a balesetben.
Megjegyezték azt is, hogy a fel-és lehajtóknál a 40/50/60 táblák nem véletlenül vannak kint, ha nem tartjuk be, nagy eséllyel megcsúszunk vagy éppen nem tudjuk bevenni a kanyart.
"A pihenők és a csomópontok felhajtóinál mindig lassítsunk, és az addig megszokottnál nagyobb körültekintéssel haladjunk el azon a pár 100 méteren. A közlekedés társas-játék! Figyeljünk egymásra, ha tehetjük, álljunk meg segíteni, hiszen sokszor emberélet múlhat a segítségünkön" - írták.
Kapcsolódó cikkek
- Óriási bajba került a plasztikai sebész, akinek a felesége a kezei között halt meg A nőnek műtét közben megállt a szíve. A férje ellen most vizsgálatot indítottak.
- (18+) Undorító dologra kényszerítette kisunokáját ez a magyar férfi A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint szexuálisan közeledett a fia által nevelt kiskorú sértett felé.
- Már betörni jár a Mikulás? Furcsa esetről számolt be a rendőrség Mint kiderült, nem a Télapó volt a ludas, az elkövetőt elfogták.
- Figyelem: ellepik az országot a rendőrök Bárki nagy bajba kerülhet, ha ezeket a szabályokat nem tartja be.