Hirdetés

Újabb bajban Trump: egy bíró elvenné a cégeit, és csődgondnokot küld rá

Morvay Péter portré Morvay Péter

Ez a hét sem múlt el Donald Trump elleni vádemelés nélkül, most céges csalást követett el a manhattani ügyészség szerint.

A vád szerint Trump üzletemberként tudatosan felülértékelte a birtokában lévő vagyontömeget, annak érdekében, hogy kedvezőbb kamatozású és nagyobb összegű hiteleket kaphasson.

Bár egyes jogi vélemények szerint a most megindított polgári per azt mutatja, hogy az ügyészség nem talált elég alapot ahhoz, hogy büntetőeljárást kezdeményezzen, az ügy még komoly nehézségeket okozhat a volt elnöknek.

A bíró ugyanis visszavonta Trump több vállalkozásának működési engedélyét New York államban, ami miatt súlyos anyagi veszteség érheti pontosan a kampányidőszakban. További fenyegetést jelent számára, hogy a bíró 250 millió dolláros büntetést kért a volt elnökre.

Jogi és pénzügyi szakemberek szerint, ha Trumpnak nem sikerül megfellebbeznie a döntést, akkor az

felér egy „vállalati halálbüntetéssel”.

Trump szerint politikai boszorkányüldözés zajlik ellene jogi köntösben
Trump szerint politikai boszorkányüldözés zajlik ellene jogi köntösben PBS

John Moscow volt pénzügyi bűncselekményekkel foglalkozó ügyész a Business Insidernek elmondta: „Ez azt jelenti, hogy többé nincs döntési joga a saját cégei felett, és az irányítást a bíró által kijelölt csődgondnok veszi át.”

Más szóval, bár Trump továbbra is birtokolja ingatlanjait, az ítélet megszabja, hogy mit tehet velük:

 „Olyan, mintha lenne egy autója, de bevonnák a jogosítványát.”

Ingatlanszakértők azonban vitatják a túlzott értékbecslés miatt vádat. A bíró szerint például Trump floridai, Mar-a-Lagóban lévő birtoka 18 millió dollárt ér, miközben a piaci értéke „300 millió dollár körül lehet”. 

A per október 3-án folytatódik. 

Trump szerint az újabb per annak a politikai boszorkányüldözésnek a része, amelyet Joe Biden és az amerikai igazságügyi minisztérium indított ellene. 

Mint arról beszámoltunk, a volt elnöknek jövő tavaszig további legalább ötször meg kell jelennie különböző bíróságok előtt.

Ugyanakkor bajban van leendő ellenfele is, ugyanis beteljesedhet Biden rémálma, ha függetlenként indul ellene Kennedy elnök unokaöccse.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés