28 éve kezdődött a szerelmük egy nyári táborban, ahol Veruka felajánlotta neki a májkrémjét.
Az ATV Fórum műsorvezetőjének a rajongói pontosan tudják, Szlazsánszky Ferenc standuposként is ismert és járja az országot. Erről tanúskodnak a közösségi oldalára posztolt bejegyzései is, amelyek közül az egyik nem csak ezért különleges. A népszerű tévés ugyanis ritkán beszél a magánéletéről, ám egy fotó erejéig bepillantást engedett a kíváncsiskodóknak: egyszerre mutatta meg gyönyörű feleségét és fedte fel azt a vicces történetüket, aminek a főszereplője ez a zöld kabát:
“Feleségem szerint ez a zöld kabát nagyon ronda. Mondom, az lehet, drágám, de ezt tőled kaptam” - írta a képükhöz Szlazsánszky, a Naphire.hu megkeresésére pedig azt is elárulta: ezt a poént tényleg az élet írta. “Valós történet. Miután többször elmondta, hogy nem tetszik neki a zöld kabát, kénytelen voltam finoman utalni rá, hogy tőle kaptam” - kezdte lapunknak, majd azt is elárulta, humoristaként gyakran “hazaviszi” a munkáját.
“Én az a fajta humorista vagyok, aki otthon sem savanyodik be, és szerencsére erre a feleségem is vevő. Van egy kutyánk, mopsz, már 12 éve él velünk, olyan, mint egy családtag. Nemrég csináltunk egy videót: leültettük a kutyát, – nem akartuk, hogy mástól tudja meg – és elmondtuk neki, hogy nem mi vagyunk a biológiai szülei. Egész jól fogadta” - sziporkázott az ATV műsorvezetője, aki kérdésünkre azt is elmesélte, hogyan ismerte meg a szerelemét.
“A nyilvánosság a munkámmal kapcsolatban érdekel, így aztán családi dolgokról nem szoktam, nem szoktuk tájékoztatni a kívülállókat. Feleségemmel, Verukával 28 éve ismerkedtünk meg egy nyári táborban. Azzal kezdődött, hogy felajánlotta a májkrémjét. Egyből éreztem, hogy ő lehet az igazi” - így Szlazsánszky. Majd: “Viccet félretéve, 1995 óta élünk házasságban, van három csodálatos gyerekünk, már huszonévesek”.
Ferenc és felesége nyáron Rómában és Prágában töltött pár feledhetetlen napot. Mint mondja - ha rajtuk múlik, visszatérnek. Ha ősszel utaznának, javasolnánk a zöld kabátot.
Kapcsolódó cikkek
- Öt világsztár, akik megismerték a hosszú élet titkát A világ számtalan ikonikus sztárt ismert meg az évek során, akik a színpadon, a filmvásznon és a televízióban alkottak maradandót. Akad néhány köztük, akik megismerhették a hosszú élet titkát. Íme öt olyan világsztár, akik 90, sőt 100 éves koruk körül is velünk voltak és szórakoztatták és inspirálták közönségüket.
- Nagyon, nagyon szereti saját magát az RTL műsorvezetője Szabados Ági beszéde nagyon kiverte a biztosítékot.
- Tóth Vera kicsit sem fogta vissza magát, elmondta a véleményét Krausz Gáborról Krausz Gábor és Tóth Gabi másfél hónappal ezelőtt jelentette be, hogy elválnak útjaik.
- Mit művelt a Viszkis? Tiltólistára került Ambrus Attila ebben a magyar városban Nem kapta meg az árusításhoz szükséges engedélyt.