Hirdetés

“Egy elégetett, középkori asszonnyal élek” - Megdöbbentő vallomás Bochkor Gábor műsorában

Győrik Ferenc portré Győrik Ferenc

Háziállatokról kérdezte a vendégeit első körben az ATV #Bochkor műsorvezetője: meglepő választ adott a népszerű vlogger.

Két Anita és két István fogadta el a héten Bochkor Gábor meghívását, Ábel és Tornóczky mellett Kovács Kokó és Vályi foglalt helyet az ATV népszerű műsorának kanapéján. A műsorvezető már az első körben megkérdezte vendégeit, hogy állnak a háziállatokkal, a legmeglepőbb választ végül attól kapta, akiről biztosan nem számított rá. “Most egy 13 éves macskával élek együtt” - kezdte a népszerű vlogger, Vályi Pista, majd Bocsi kérdésére hozzátette: a cica szülinapját nem ünneplik. Ugyanakkor kérdés nélkül tette hozzá, a cica “különleges”.

Én hiszek ebbe a lélekvándorlásban: én teljesen biztos vagyok benne, hogy ez egy elégetett, középkori asszony” - mondta rezzenéstelen arccal az autós újságíró, és azt is hozzátette, mik ennek a jelei: “Gonosz. Aljas, gonosz, a szemedbe néz és odahány.” A vasárnap esti #Bochkor-ból egyébként az is kiderül majd, Vályi István apja orvos, anyja nővér, és gyerekként örömmel ment velük dolgozni. “Mert falusi orvos volt, figyelj, munkaidőben kimentünk horgászni, annyira nem volt beteg” - magyarázta.

“Akkor valahogy nem voltak ennyire betegek az emberek. Meg ilyen csip-csup dolgokkal nem mentek az emberek orvoshoz, hanem kiszedték otthon a tövist a szemükből, meg ilyenek” - folytatta viccesen. S hogy hány kutyával él most együtt Tornóczky Anita? Kokót miért jelentették fel a szomszédai Svájcban többször is? S hogy Ábel Anitát hogy égette be a gyermeke, amikor megtudta, hogy híres? Vasárnap este mindez kiderül az ATV #Bochor című műsorból a Heti Napló Sváby Andrással után.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés