Óriási víztömeg érkezik a Dunán, az ár nemsokára tetőzik Budapestnél.
Már csaknem 500 kilométeren van árvízi készültség az országban, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság területéről további 60 vízügyes indult útnak a dunai védekezéshez a Szigetközbe, ahol így már több mint száz tiszai szakember is segíti a 24 órás figyelőszolgálatot - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság az MTI-vel.
Közleményükben azt írták, Budapesten szombatra virradóan tetőzik majd a Duna a rakpart szintjét némileg meghaladó, az elsőfokú árvízvédelmi szint feletti vízállással. A vízügyi szakemberek a legfrissebb adatok alapján Nagybajcsnál korábbi, csütörtök hajnali tetőzésre számítanak, harmadfokot meghaladó vízszinttel.
A tájékoztatás szerint a Duna felső vízgyűjtőjén az elmúlt 24 órában már nem esett számottevő csapadék, és a hétvégéig nem is várható utánpótlás. A szerda reggeli előrejelzések szerint a hazai szakaszon a Duna Nagybajcsnál 640 centiméter körül, a harmadfok szintjét meghaladóan tetőzik csütörtök délelőtt.
Kiemelték: az árvíz nagy területen önt el növényzettel borított ártereket, hullámtereket. A növényzet a tavaszi burjánzása legerősebb időszakában van, ilyenkor sokkal nagyobb a terület ellenállása az árvíz levonulásával szemben, emiatt az érkező víz magasabb szinten és lassabban képes áthatolni ezeken a területeken.
Ennek a jelenségnek vagyunk tanúi a Szigetközben, hiszen ez a Duna legnagyobb belső deltája, amelyet nagyon sűrű növényzet borít. Ez a vegetáció is indokolja, hogy itt a legmagasabb készültségre számítanak.
Az OVF tudatta azt is, hogy a Duna Szigetköz alatti szakaszán az árhullám a vízvisszatartó hatás miatt kicsit alacsonyabbá, viszont tartósabbá válik, így Budapesten péntek éjjel, szombat reggel várható a tetőzés az alsó rakpart szintjét meghaladó vízállással, első fok feletti értékkel, ami a rakpart lezárásával jár majd.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Mégis mit művel az időjárás? Kijött a friss előrejelzés, ez vár ma ránk Napos idő várható a mai nap, azonban néhol előfordulhat gyenge eső vagy zápor.
- Borzalmas tragédia történt Magyarországon Meghalt egy motorkerékpáros pénteken a 81-es főúton, a helyszínelés idejére a főút érintett szakaszát lezárták - közölte a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
- Pénteken még megdőlt a hajnali melegrekord a fővárosban, ma pedig már az eső mossa el a napunkat Megdőlt a hajnali melegrekord a fővárosban pénteken - írta a HungaroMet Zrt. a honlapján szombaton.
- Onnan kapott kegyetlen beszólást Karácsony Gergely, ahonnan a legkevésbé várta Pénteken robbant a hír, miszerint Balogh Samu kabinetfőnők távozik Karácsony Gergely főpolgármester mellől. Ezt követően Balogh a Facebook-oldalán írt egy posztot, amelyben egy sejtelmes mondat is helyet kapott, miszerint "sok volt a kanyar". Ez pedig azért is érdekes, mert a politikus kritikusai sokszor azzal támadják, hogy sokszor változtatja meg az álláspontját.