További három hónapra maradhat letartóztatásban a 33 éves férfi.
A 24.hu megkeresésére Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője úgy fogalmazott, hogy a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség arra tett indítványt, hogy
a bíróság további három hónappal hosszabbítsa meg a gyanúsított letartóztatását.
Kiemelte, az ügyészség határozott álláspontja szerint a férfi a közlekedés során tanúsított magatartása a közlekedés biztonság számára olyan mértékű veszélyt jelent, hogy szabadlábon hagyása esetén nem biztosítható az, hogy egy újabb személyi sérüléssel járó közúti balesetet ne okozzon.
Mint ismert, július elején borzalmas baleset történt az Árpád hídon, egy személyautó elütött egy kerékpárost, majd összeütközött egy másik autóval az Árpád hídon. A balesetben többen megsérültek, egy férfi a kórházban meghalt.
Kapcsolódó cikkek
- Most jött: elkapták a veszélyes tinit, aki napokig szökésben volt, brutálisan megkéselt egy gyereket A fiatal egy javítóintézetből szökött meg.
- Vége a bújkálásnak: Magyarország eddig legfiatalabb körözött személyét fogta el a rendőrség Megtalálták azt a javítóintézetből megszökött fiatal fiút, aki két évvel ezelőtt, mindössze 12 évesen megkéselte iskolatársát. A fiú még szeptember elején szökött meg a javítóintézetből, amikor külső munkára vitték.
- Irgalmatlan botrány: veszett tombolásba kezdett egy csapat szurkoló, a rohamrendőröknek kellett közbelépni A holland bajnokságban szereplő Ajax szurkolóinak nagyon nem tetszett, hogy a sokadik meccs maradt el a rendőrsztrájk miatt.
- Bejelentették a gigarazziát: rendőrök lepik el a magyar utakat, egész héten ellenőrizni fognak Az ország egész területére kiterjedő ellenőrzést tart a rendőrség ezen a héten a közutakon, elsősorban azt vizsgálják, hogy az autósok becsatolják-e a biztonsági öveket, a motorosok pedig használnak-e bukósisakot.